A második évad sikere után jelentősen növelték a színészek fizetését.

A Stranger Things forgatásának kezdetén senki sem gondolta volna, hogy ekkora sikert fog aratni a sorozat. A rajongók szerint a széria sikerének kulcsa, hogy többféle műfajt is megtestesít. A gyilkosságok mellett bemutatja a felnőtté válást, a különböző életszakaszok kihívásait, mindemellett humorban sem szenvednek hiányt a nézők, akiknek a szívébe hamar belopták magukat a szereplők. A kérdés persze sokakban felmerül:

egy ilyen nagysikerű produkció esetében vajon mekkora fizetést kaphatnak a színészek?

A sci-fi dráma készítői semmin sem spóroltak, egyes források szerint 30 és 41,5 millió dollár közötti összeget költöttek el epizódonként. Ezt az összeget nemcsak a stáb fizetése és az eszközök teszik ki, de sok más mellett a számítógépes utómunkák is.

A Stranger Things költségvetésével csakis egyetlen alkotás vehette fel eddig a versenyt: A Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűi című sorozatba a világ egyik leggazdagabb embere, Jeff Bezos is befektetett, az első évadba állítások szerint 465 millió és 644 millió dollár közötti összeget.

Ami a Stranger Things-t illeti, nézzük, hogy a fentebb említett összegből pontosan mennyi ütötte a színészek markát.

Millie Bobby Brown (Tizenegy)

  • Első évad: 20 ezer dollár (7 és félmillió forint) epizódonként
  • Második évad: 20 ezer dollár (7 és félmillió forint) epizódonként
  • Harmadik évad: 300 ezer dollár (112 millió forint) epizódonként

Millie Bobby Brown fizetése ugrott meg a legkiemelkedőbben az évek során. A második évad sikere után a színésznő menedzser csapata bekeményített és sikerült egy igen magas fizetést kialkudniuk, tekintve, hogy Brown karaktere nélkül megszűnne a sorozat fő szála.

Finn Wolfhard (Mike Wheeler)

  • Első évad: 20 ezer dollár (7 és félmillió forint) epizódonként
  • Második évad: 20 ezer dollár (7 és félmillió forint) epizódonként
  • Harmadik évad: 250 ezer dollár (93 millió forint) epizódonként

A stáb többi tagja is egy jelentősebb fizetésemeléssel büszkélkedhetett a harmadik évadban, azonban senkinek sem sikerült akkora összeget kialkudnia, mint Brownnak.

Gaten Matarazzo (Dustin Henderson)

  • Első évad: 20 ezer dollár (7 és félmillió forint) epizódonként
  • Második évad: 20 ezer dollár (7 és félmillió forint) epizódonként
  • Harmadik évad: 250 ezer dollár (93 millió forint) epizódonként

Caleb McLaughlin (Lucas Sinclair)

  • Első évad: 20 ezer dollár (7 és félmillió forint) epizódonként
  • Második évad: 20 ezer dollár (7 és félmillió forint) epizódonként
  • Harmadik évad: 250 ezer dollár (93 millió forint) epizódonként

Noah Schnapp (Will Byers)

  • Első évad: 20 ezer dollár (7 és félmillió forint) epizódonként
  • Második évad: 20 ezer dollár (7 és félmillió forint) epizódonként
  • Harmadik évad: 250 ezer dollár (93 millió forint) epizódonként

Winoma Ryder (Joyce Byers)

  • Első évad: 100 ezer dollár (37 millió forint) epizódonként
  • Második évad: 100 ezer dollár (37 millió forint) epizódonként
  • Harmadik évad: 350 ezer dollár (131 millió forint) epizódonként

A két Oscar-jelölést is magáénak tudó színésznő messze a stáb legismertebb tagja volt a sorozat kezdetekor. Így bár egyértelműen a legmagasabb fizetéssel kezdett, kis híján mégis sikerült őt beérnie Brownnak. Hasonlóan magas összegre kúszott fel Harbour büdzséje is az évek során.

David Harbour (Jim Hopper)

  • Első évad: 80 ezer dollár (30 millió forint) epizódonként
  • Második évad: 80 ezer dollár (30 millió forint) epizódonként
  • Harmadik évad: 350 ezer dollár (131 millió forint) epizódonként

Natalia Dyer (Nancy Wheeler)

  • Első évad: ismeretlen
  • Második évad: ismeretlen
  • Harmadik évad: 150 ezer dollár (56 millió forint) epizódonként

A színésznő pontos fizetését homály fedi. Tekintve, hogy egy harmadkategóriás színésznőről van szó, így elég pontosak a találgatások, amelyek szerint az első két évadban is kevesebbet keresett, mint a sorozat gyerekszínészei. Ugyanez a helyzet Joe Keery és Charlie Heaton esetében is.

Joe Keery (Steve Harrington)

  • Első évad: ismeretlen
  • Második évad: ismeretlen
  • Harmadik évad: 150 ezer dollár (56 millió forint) epizódonként

Charlie Heaton (Jonathan Byers)

  • Első évad: ismeretlen
  • Második évad: ismeretlen
  • Harmadik évad: 150 ezer dollár (56 millió forint) epizódonként

(Forrás)

(Borítókép: Millie Bobby Brown. Fotó: Getty Images)