A fejlett technológia ellenére az utasok nem maradnak „sofőr” nélkül.

Skóciában hetente tízezer utast szállítanak majd az önvezető buszok, amelyeken ugyan lesz sofőr, de nem ő vezeti a járművet. Ez némi reményt nyújt azoknak, akik szerint az új technológia bevezetésével munkahelyek szűnnek meg. 

Az önvezető buszflottát májusban engedik forgalomba Skóciában. A járatok teljesen önállóan közlekednek majd és szállítják az utasokat az ország keleti területén egy 22,5 kilométeres útszakaszon. A flotta öt Alexander Dennis Enviro 200AV buszból áll majd, amelyek pontos menetrend szerint indulnak és a világ egyik leghosszabb függőhídján, a főváros, Edinburgh melletti Forth Road hídon is keresztülvezet az útjuk.

Az önvezető buszok a fejlett technológia ellenére sem maradnak „sofőr” nélkül, ugyanis a teljes munkaidőben történő üzemeltetésükhöz a megszokottól eltérően nem egy, hanem két emberre is szükség lesz:

a vezetőülésben egy biztonsági sofőrnek kell ülnie, hogy folyamatosan felügyelje a járművet, egy fő pedig az utasokat segíti a fel- és leszállásban, a jegyvásárlásban és az egyéb felmerülő kérdésekben. 

A járatok indítását négy éves előkészítési fázis előzte meg, amelynek során felmérték az önvezető buszok működtetésének technológiai megvalósíthatóságát és biztonságosságát, illetve tesztelték is a járműveket menet közben. A járatok hivatalosan május 15-én indulnak el.

(bitport.hu)

(Borítókép: Elektromos buszok. Illusztráció: koiguo/Getty)