A kezdetektől fogva 9 perc az ébresztőóra megszólalásakor bekapcsolható szundi funkció időtartama az iPhone-készülékeken. A beállítást még 1956-ban, hagyományos vekkereken vezették be.

Bizonyára mindenkinek ismerős a helyzet, amikor az ébresztő megszólalásakor félálomban keressük a szundi-gombot az okostelefonunk képernyőjén néhány extra perc alvásidő reményében. Míg az androidos telefonokon a szundi időtartama állítható, az iPhone-készülékeken fixen 9 perc az automatikus beállítás. Hogy miért pont ennyi, arra az 1950-es években kell választ keresnünk, amikor a hagyományos ébresztőórákat elkezdték ellátni a szundi-funkcióval. 

A fejlesztők egy szabványeszközzel dolgoztak, ám a fogaskerekeket nem sikerült pontosan tíz percre állítaniuk, így választaniuk kellett a kilenc perc és még néhány másodperc, vagy a kicsivel több mint tíz perc közötti opciókból.

Miután a két számjegyű beállítást nehezebb lett volna programozni, ezért a fejlesztők az előbbi megoldás mellett döntöttek.

via GIPHY

Mint később kiderült, döntésük egyéb szempontból is előnyösnek bizonyult. Holly Schiff amerikai klinikai szakpszichológus szerint 9 perc éppen elegendő idő egy rövid pihenésre, ám ha túllépnénk a tízperces határt, könnyedén mély álomba merülhetnénk ismét, ami csak még nehezebbé és kellemetlenebbé tenné az újbóli felébredést. A szakértő ugyanakkor kiemelte, hogy a szundi így sincs jó hatással a szervezetre.

„Amikor még néhány plusz percre elszundikálunk, felkészítjük a testünket egy újabb mélyalvási ciklusra, amely aztán gyorsan megszakad, ezért csak még fáradtabbnak érezzük magunkat a nap hátralevő részében” – mutatott rá Schiff. Hozzátette: a szundi funkció rendszeres használata az ideg-, a szív- és az érrendszert is megterhelheti.

(Borítókép: Az iPhone ébresztési funkciója. Fotó: Shutterstock)