Az északi ország igazi úttörő technológiával kápráztatná el Európát és a világot.

Svédország az ország három nagyvárosát, Stockholmot, Göteborgot és Malmőt összekötő E20-as autópálya egy szakaszát szeretné villamosítani, így az úton a személy- és teherautók menet közben is töltődhetnek majd – írja a roadster.hu

A tervek szerint viszonylag hamar megvalósítanák a világ első villamosautópályáját, ugyanis 2025-re szeretnék, ha elkészülne az úttörő projekt, amely jelenleg a közbeszerzési szakasznál tart. 

A töltési módszerről még nincs hivatalos döntés, egyelőre két opció tűnik a legvalószínűbbnek: felsővezetékes vagy földi konduktív, illetve induktív rendszer kiépítésén vacillálnak. A felsővezetékes rendszer problémája, hogy az csak nehézgépjárművekhez lenne használható, hasonlóan a hazai trolibuszokhoz. A konduktív töltést ezzel szemben a személygépkocsik is igénybe vehetnék egy vezetőrendszeren keresztül. Ez lehetne például egy sín, amelyhez a járművek egy pálca segítségével érnének hozzá.

Az induktív töltőrendszer az út alá temetett speciális berendezésekre épülne, amelyek az elektromos járműben lévő tekercsre küldik az áramot, amely feltölti az akkumulátort.

(Borítókép: Elektromos autó. Illusztráció: Artur Debat/Getty)