A fiatal feltaláló egy vagyont keresett a nem mindennapi ötletével.

Egy 27 éves svájci állampolgárságú lány, Sophie Trelles-Tvede bebizonyította, hogy másnaposan is foghat kitűnően az ember agya. A fiatal diáklány 6,5 milliárd forintnak megfelelő fontot keresett a másnaposan jött ötletével, amelyet először a társai is kinevettek. 

A sztori nem mai, ugyanis körülbelül tíz évvel ezelőtt történt. Sophie éppen egy buliba készülődött, de sehol nem találta a megszokott hajgumiját, ezért végül egy régi telefonzsinórral kötött magának copfot. A buli hevében teljesen megfeledkezett róla, hogy mivel is kötötte össze a haját, de másnap reggel a fürdőszobában feltűnt neki, hogy az átbulizott éjszaka után a tincsei továbbra is tökéletesen a helyükön vannak. A vállalkozó szellemű lány végül InvisiBobble néven céget alapított, amelyben a legtöbben – ahogy ez ilyenkor lenni szokott – nem hittek, de végül hatalmas sikert aratott a forradalmi hajgumi ötlete: a hirtelen jött ötletből máig keresett kozmetikai cikk lett.

A hagyományos hajguminál jóval erősebb és strapabíróbb termékeket először 2012-ben egy kínai cég kezdte el gyártani,

miközben Sophie a BBC információi szerint tavaly 6,5 milliárd forintnak megfelelő fontot keresett a másnaposan jött ötletével.

A találmánynak hála azóta Sophie felkerült a Forbes „Harminc sikeres fiatal 30 alatt” listájára, valamint több mint 100 viszonteladó árulja a hajgumikat. 

(femcafe)

(Borítókép: InvisiBobble hajgumi. Illusztráció: wektorygrafika/Getty)