Lehet, hogy ön is jogosult a kártérítésre, mutatjuk mire figyeljen.

Kártérítésre lehetnek jogosultak azok az iPhone felhasználók, akiknek telefonjaikban látványosan romlik az akkumulátor állapota – figyelmeztet a LADbible alapján a HellóMagyar.

Ennek oka, hogy Justin Gutmann – aki fogyasztóvédelmi ügyek indításáról közismert – elindított egy közérdekű keresetet közel 24 millió iPhone felhasználó nevében az Egyesült Királyságban, így az Apple egy rendkívül komoly per előtt áll.

Gutmann azzal vádolja a technológiai óriást, hogy az ügyfelek tudta nélkül, szándékosan gyengítik a készülékeiket.

A vád szerint az Apple több iPhone modell akkumulátorával kapcsolatos problémákat is eltitkolt, ilyen modell az iPhone 6, a 6 Plus, a 6S, a 6S Plus, az SE, a 7 és a 7 Plus.

Az indítványozó szerint a cég olyan energiagazdálkodásért felelős programokat és szofverfrissítéseket telepített az említett modellekre, amelyek szándékosan korlátozzák a telefonok teljesítményét.

Ennek eredményeként a felhasználók kénytelenek voltak fizetni csereakkumlátorokért vagy venniük kellett egy teljesen új készüléket.

Az Apple természetesen tagadja a vádakat, amelyeket „alaptalannak” nevezett. Ez azonban nem győzte meg az illetékes bíróságot és napirendre vették az ügyet.

Soha nem teszünk – és soha nem tennénk – semmit annak érdekében, hogy szándékosan lerövidítsük akár egyetlen Apple-termék élettartamát, vagy hogy frissítésekkel rontsuk a felhasználói élményt”

– nyilatkozta az Apple szóvivője és hozzátette, hogy mindig is az volt a cég célja, hogy olyan termékeket dobjanak piacra, amit szeretnek a felhasználók, ennek elérésében pedig fontos szerepet játszik az, hogy az iPhone-ok sokáig működőképesek maradjanak.

Annak ellenére, hogy a techóriás tagadja a vádakat, bizonyos 6S modellek esetében beismerték, hogy vannak problémák, így az ügyfeleknek ingyenes akkumulátor cserét ajánlottak fel.

Ha Justin Gutmann győz a bíróságon, akkor a cégnek 1,6 milliárd font, azaz nagyjából 700 milliárd forinttal megegyező kártérítést kell fizetnie, ráadásul ennek az összegnek a kamatjait is állnia kell az Apple-nek.

Gutmann győzelme esetén az érintett modelleket birtokló britek mindegyike kártérítésre lesz jogosult.

(LADbible)

(Borítókép: Apple bolt. Fotó: GettyImages)