A techcég megkezdte a személyes üzeneteink teljes körű titkosítását és az új funkciók bevezetését, de fokozatosan érkeznek az újítások, így még nem érhető el mindenki számára a frissítés.

Rengeteg újítással készül a Meta közösségi oldalainak üzenetküldő felületein, amelyek közül a legfigyelemreméltóbb a végpontok közötti titkosítás, ami azt jelenti, hogy mostantól minden privát üzenete titkosítva van, így csak ön és a címzett olvashatja ezeket az üzeneteket. A Meta beszámolója arra is felhívja a figyelmet, hogy a titkosítás automatikus lesz, így nem kell külön bekapcsolnunk azt az applikációkban.

A techcég elsőként a Messenger alkalmazását fogja biztonságosabbá tenni, a jövő év elejére azonban az Instagramon is bevezetik az adatvédelmi lépést. A titkosítási funkció már 2016 óta elérhető a Messengerben, de korábban ez opcionális volt, mostantól pedig a hang- és videóhívásokra is kiterjed majd automatikusan, a szintén Metához tartozó WhatsApp pedig már évek óta használja ezt a teljes körű titkosítást.

A Meta közleményében kifejti, hogy több adatvédelemmel foglalkozó cég sürgette már az új rendszer bevezetését, ami segíti megvédeni a felhasználókat a csalóktól és a hackerektől. A változásnak azonban nem örül mindenki, mert néhány ország kormánya úgy gondolja, hogy emiatt a bűnözők is jobban el tudnak majd bújni a hatóságok elől.

A titkosításon kívül mostantól a felhasználók szerkeszthetik az üzeneteiket (de csak az elküldést követő 15 percen belül), eltűnő üzeneteket küldhetnek, elrejthetik az olvasási visszaigazolást, így mások nem láthatják, mikor olvasták el a kapott üzeneteket. A hangüzenetek is kaptak néhány frissítést, aminek köszönhetően már másfélszeres vagy kétszeres sebességgel is meghallgathatjuk azokat, ha pedig félbehagynánk a hallgatást, majd később térnénk vissza hozzá, akkor ott folytathatjuk, ahol abbahagytuk.

A fejlesztéseket fokozatosan terjeszti ki a techcég a felhasználókra, így van, akinek már elérhetőek a frissítések, másoknak pedig még várniuk kell néhány napot. A mostani frissítések mellett a Meta teszteli a fotó- és videóminőség javítását is, így hamarosan már HD minőségben küldhetünk egymásnak tartalmakat.

(Meta)

(Borítókép: Applikációk egy telefonon. Fotó: GettyImages)