Egyes hírek szerint gőzerővel folyik az Apple Vision Pro kevertvalóság-szemüvegének gyártása, amelyet a techóriás idén júniusban mutatott be először a nagyközönségnek.

Pár hónap múlva egy teljesen új high-tech termékkel jelentkezik az Apple: a világ egyik legnagyobb informatikai cége nemsokára kiadhatja Vision Pro elnevezésű kevertvalóság-szemüvegét, amelyet először júniusban mutatott be a vállalat a nagyközönségnek. A tömeggyártást akkor 2024 elejére ígérték, nemrég pedig Mark Gurman, a Bloomberg elemzője elmondta: a termékek előállítása már hetek óta „teljes gőzzel zajlik” az Apple kínai gyártópartnereinél.

A szakember több névtelen forrás információi alapján azt is elárulta, hogy a cég célja az, hogy január végére elkészüljenek az első, ügyfeleknek szánt darabok, és februárban megindulhasson az értékesítés.

Gurman értesülései szerint már elkezdték felkészíteni az Apple-üzleteket az új termék értékesítésére, ennek keretében az alkalmazottakat Vision Pro-tréningre hívták, a fejlesztőket pedig új alkalmazások írására kezdték ösztönözni, hogy azok futtathatók legyenek a szemüveg alapjául szolgáló visionOS operációs rendszeren.

(HVG

(Borítókép: Apple székház. Fotó: Getty Images)