Kiadta a világ legértékesebb márkáinak 2023-as rangsorát a brit Brand Finance piackutató és üzleti tanácsadó vállalat. A Global 500-as lista éllovasa egy amerikai tech óriás lett.

A brit Brand Finance piackutató és üzleti tanácsadó vállalat nemrég közölte a 2023-as Global 500 listáját, vagyis a világ legértékesebb brandek rangsorát.

Az első helyezett az Apple lett, amely vállalat 2022-ben még a második helyen szerepelt, ám az értéke egy év alat 74 százalékkal 516,6 milliárd dollárra (183 ezer 914 milliárd 766 millió forintra) nőtt.

A dobogó második fokára a Microsoft került, amely a tavalyi negyedik helyezésről kapaszkodott fel. Az értéke 340,4 milliárd dollár, vagyis 121 ezer 185 milliárd 804 millió forint. A harmadik helyet stabilan a Google foglalja el 333,4 milliárd dolláros (118 ezer 693 milliárd 734 millió forintos) márkaértékkel. A 2022-es listavezető Amazon esett vissza a negyedik helyre, mivel az értéke „csupán” 3,2 százalékkal emelkedett 308,9 milliárd dollárra, mai árfolyamon 109 ezer 971 milliárd 489 millió forintra. A rangsor ötödik helyén a Samsung, a hatodik helyén pedig a Walmart szerepel 99,3 milliárd dolláros (35 ezer 351 milliárd 793 millió forintos), illetve 96,8 milliárd dolláros (34 ezer 461 milliárd 768 millió forintos) értékével. A tizedikről a hetedik helyre jött fel a TikTok 84,2 milliárd dollárral (29 ezer 976 milliárd 42 millió forinttal), a nyolcadik helyen pedig a Facebook végzett, amelynek értéke 75,7 milliárd dollár, vagyis 26 ezer 949 milliárd 957 millió forint. A rangsorban a világ legértékesebb távközlési márkájaként a Deutsche Telekom lett a kilencedik (73,3 milliárd dollár), az Industrial and Commercial Bank of China (ICBC) pedig a tizedik (71,8 milliárd dollár).

A Tesla kikerült a Top10-ből, a tavalyi 9. helyről a 18. helyre esett 58,27 milliárd dolláros márkaértékkel.

A 24.hu közlése szerint az ötszázas listán 201 amerikai márka szerepelt, ezek adják az ötszáz cég együttes márkaértékének több mint a felét. Az első harmincban az amerikai és kínai márkák mellett mindössze hat más ország cége szerepel: a Samsung (5.), a Deutsche Telekom (9.), a Mercedes-Benz (17.), a Toyota (21.), a Shell (23.) és az Allianz (28.).

(Borítókép: Férfi bevásárló táskákkal. Illusztráció: Getty Images)