Filmes bakikról ódákat lehetne zengeni, kezdve például a Trója című film egy jelenetében az égen elszálló repülőgéptől a Trónok harca utolsó évadában feltűnő papírpohárig. A valaha volt egyik legnagyobb klasszikusban, a Titanicban is akad azonban egy elfuserált jelenet, amelyet egész eddig senki sem vett észre. Íme!

James Cameron sikerfilmje, a Leonardo DiCaprio és Kate Winslet főszereplésével készült Titanic 1997-ben került a mozikba és a világ egyik legnagyobb hajószerencsétlenségének, a jéghegybe csapódó, félbetört, majd elsüllyedt hajó balesetének eseményeit dolgozta fel. A film éveken át tartotta a történelem legtöbb bevételt hozó alkotásának rekordját, mígnem James Cameron egy újabb filmje, a 2009-es Avatar megelőzte a romantikus drámát. Ezt követően 2019-ben a Bosszúállók: Végjáték című Marvel-produkció is felülmúlta a Titanic bevételeit, majd a 2022-ben bemutatott Avatar: A víz útja című mozi is. Az elmúlt 37 év alatt ugyanakkor még mindig nem csúszott lejjebb a negyedik helynél. 

Ugyanakkor bármekkora is a sikere mind a mai napig a Titanic-nak, az nem jelenti azt, hogy a film tökéletes lenne. Bár a rendező rengeteget kutatott a témában, akárcsak más produkciókban, Cameron '97-es filmjében is találni bakikat. Az egyik vitás kérdés sokak szerint a DiCaprio által játszott Jack halála, ugyanis többen úgy vélik, hogy a fiatal férfi is megmenekülhetett volna. Ami azonban valódi, szemmel látható – vagyis inkább füllel hallható – bakit jelent, az az a jelenet, amikor Jack megakadályozza, hogy Rose belevesse magát a tengerbe.

A fiatal férfi ekkor egy Wissota nevű tóról mesél a lánynak, ám mint azt szemfülesek kiszúrták, ezt a mesterséges tavat 1917-ben hozták létre, vagyis csak hat évvel azután, hogy a Titanic elsüllyedt.

Mindettől függetlenül a Titanic című film 11 Oscar-, és 4 Golden Globe-díjat vihetett haza.

(InStyle)

(Borítókép: Titanic jelenetkép: Leonardo DiCaprio és Kate Winslet. Fotó: Northfoto)