Ügyfelek millióitól vont le világszerte pénzeket az Apple Pay a múlt héten, a vállalat pedig nemrég elkezdte visszautalni a jogtalanul zárolt összegeket. Egy magyar felhasználó esetében azonban egy „kicsit” túlbuzgók voltak az ügyintézők.

Technikai hiba miatt világszerte megrövidítette az embereket az Apple, ugyanis az Apple Pay funkción keresztül jogtalanul vont le pénzeket a betéti- és hitelkártyájukat digitálisan használó iPhone-tulajdonosoktól. A hazai érintettek számára a magyar bankok néhány napon belül visszatérítették a levont összegeket, ma reggel pedig már arról tájékoztatott a Magyar Nemzeti Bank (MNB), hogy a legtöbb károsult visszakapta a pénzét.

Köztük van egy olyan felhasználó is, akinek a levont, összesen 7169 forintos összeg sokszorosan megtérült, az amerikai vállalat ugyanis tévedésből 253 millió 870 ezer 113 forintot utalt vissza az illető mobiltárcájában regisztrált kártyára három egyenlő részletben.

A tévesen utalt összeget végül egy órán belül zárolták, majd levonták a számláról, de később még a tranzakciós díjakat is visszatérítették. Az MNB azt tanácsolja, hogy aki még mindig visszatérítésre vár, forduljon a számlavezető bankjához.

(Forbes)

(Borítókép: Apple logó. Illusztráció: Getty Images)