Jelentős frissítésről pletykálnak az ősszel érkező iPhone 16 kapcsán. A felhasználók tűkön ülnek, hogy végre megtapasztalják a várva várt új funkciót.

El lesznek ragadtatva az iPhone-felhasználók attól a frissítéstől, amelyet technikai szakértők szerint az új iPhone 16 csúcskategóriás modelljei, köztük a Pro és Pro Max, kapnak. A forradalmi funkciónak köszönhetően mindössze 30 percbe telik majd olyasmit elvégezni, ami a korábbi modellek esetében két órába telt volna.

Akik mostanra már sejtik, jól gondolják, hogy az akkumulátor feltöltési idejéről van szó. Az erről szóló pletykák azután terjedtek el, hogy az Apple bejelentette: 2-6 százalékkal nagyobb akkumulátort fog beépíteni az új, csúcskategóriás modellekbe.

Iparági bennfentesek szerint az új iPhone 16 csúcsmodellek kétszer olyan gyorsan töltődnek majd fel, mint korábbi társaik, amelyek közül a legutóbbi iPhone 15 készülékek akksija 30 perc alatt 50 százalékos kapacitást ért el. Az új modellek esetében ugyanennyi idő alatt 100 százalékos teljesítményre töltődnek majd fel az energiahordozók.

Hogy egy töltő mennyi energiát tud biztosítani az iPhone-nak, és az ennek folytán mennyi idő alatt tölt fel teljesen, azt a fali töltő wattos sebessége határozza meg. Minél nagyobb a watt fokozat, annál gyorsabb a töltés. Természetesen olyan akkumulátorra is szükség van ehhez, amely képes befogadni a nagyobb energiát. Az Apple közelgő 16-os csúcskategóriás szériája a pletykák szerint 40 wattos vezetékes töltésre és 20 wattos vezeték nélküli töltésre lesz képes, a villámgyors töltési funkció ugyanakkor nem fog működni a mostani töltőkkel, így a vásárlóknak egy kompatibilis eszközt is vásárolniuk kell a funkció kihasználásához. 

Az iPhone készülékek gyorsabb töltéséhez az Apple szerint a felhasználóknak USB-C kábelre vagy USB-C-Lightning kábelre és egy 20 wattos vagy annál nagyobb teljesítményű hálózati adapterre van szükségük.

Az Apple a pletykák szerint az iPhone 16 kameráját is jelentősen átalakítja, így 2013 óta ez lesz az első ilyen típusú újratervezés. A híresztelések ellenére az Apple még nem tett hivatalos bejelentést az iPhone 16-al kapcsolatos részletekről. Mindössze annyit tudni, hogy a bemutatását szeptemberben tervezik.

(LADBible)

(Borítókép: iPhone. Illusztráció: Getty Images)