Kellemetlen tüneteket okozhat az okosórák állandó viselése. Cikkünkben eláruljuk, pontosan mitől jelentkezhetnek a panaszok, és hogy hogyan tud tenni ellenük.

Egészségi állapotunk állandó monitorozása okán sokan szinte sosem vesszük le a csuklónkról az okosóránkat, hiszen az olyan értékes adatokkal szolgálhat, mint a pulzusszám, az alvásunk minősége, sőt a véroxigén szintje. Mindennek folytán sokan alvás közben is viselik, és mivel vízálló, így fürdés közben sem veszik le. A készülék állandó hordása ugyanakkor kellemetlen tünetekkel járhat. 

Ha ugyanis időközönként nem vesszük le az órát és szellőztetjük a bőrünket, akkor az kipirosodhat, kiütéses lehet, nagyon kiszáradhat, sőt be is gombásodhat.

Mivel ezeknek a készülékeknek az akkumulátora általában sokáig bírja, így az a rövid idő, amíg tölteni vesszük le azokat, nem elég arra, hogy a bőrünk megfelelően regenerálódjon. Különösen igaz ez akkor, ha edzés és fürdőzés közben is viseljük az okosórát, ezek után ugyanis nedvesség marad a szíj alatt, amitől először felázik és megráncosodik a bőr. Ezután a szappanmaradék idővel pusztítani kezdi a bőrsejteket, ami kellemetlen szaghoz vezet. Ha ekkor sem teszünk semmit, kiütések, sőt gomba is megjelenhet a területen.

Az esetlegesen kialakuló bőrgondokat úgy előzhetjük meg, ha tisztán tartjuk az órát, meglazítjuk a szíját, időközönként levesszük, valamint szellőztetjük és hidratáljuk a bőrünket. Ha a panaszok már kialakultak, ki kell bírnunk óra nélkül pár napig, amíg a tünetek elmúlnak. Ám ha nem tűnnek el a kiütések és továbbra is ki van pirosodva a bőrünk, esetleg fájdalmat érzünk, érdemes felkeresnünk egy bőrgyógyászt. Mindezen túl a szíj csatjának anyagára is érdemes figyelni, ha ugyanis az fémből van és a kellemetlen tünetek csak ott jelentkeznek, ahol a csat a bőrhöz ér, akkor könnyen lehet, hogy fémallergia áll a panaszok hátterében.

(Dívány)

(Borítókép: Okosóra egy férfi csuklóján. Illusztráció: Getty Images)