Minden hétköznap 6-kor kel? Esetleg 7-kor? Egy műszakban dolgozik, így soha nem is kell átállítania az ébresztőóráját? Egy ideje pedig szüksége sincs az ébresztőre, mert bosszantó módon már azelőtt felkel, hogy megszólalna a telefonja? Van egy jó hírünk: tudósok megfejtették ennek a jelenségnek az okát, elmagyarázva, hogyan áll be a biológiai óránk az 'automatikus' ébredőre.
A szakszerű magyarázat szerint az agyunk közepén helyezkedik el az úgynevezett szuprakiazmatikus mag. Ebben a magban található a cirkadián óránk, más néven a biológiai óránk, amely az időérzékelésünket szabályozza, ideértve, hogy mikor érezzük magunkat álmosnak, vagy éppen ébernek. Ebben fontos szerepet játszik az úgynevezett PER-fehérje is, ennek a szintje szabályozza ugyanis az alvás-ébrenlét ciklust.
A fehérje szintje a nap folyamán hullámzik, reggel és este tetőzik, éjszaka pedig a legalacsonyabb. Az alacsony szint alacsony vérnyomáshoz vezet, ami miatt fáradtnak kezdjük érezni magunkat. A tudósok szerint, ha következetes alvási menetrendet tartunk be, a szervezetünk megtanul alkalmazkodni, a biológiai óránk ugyanis a rutinra reagál, így ha minden este ugyanakkor fekszünk le és minden reggel ugyanakkor kelünk, akkor a testünk automatikusan megnöveli a PER-fehérje szintjét még az ébresztőóra megszólalása előtt.
A szintemelkedés a szakemberek szerint már nagyjából egy órával az ébresztő megszólalása előtt megkezdődik, ugyanis ha a testünk által megszokott ritmustól eltérően elaludnánk, akkor stresszhormonok szabadulnának fel a szervezetünkben. Ezt a stresszt akarja mindenképpen elkerülni a testünk, így mire az ébresztőnk megszólalna, a PER-szintünk már olyan magasan van, hogy pár perccel előbb magunktól felkelünk.
Hogy mindenképpen kipihenten ébredjünk, az általánosan elfogadott javaslat szerint nekünk felnőtteknek 7 és 9 óra közötti alvásidőre van szükségünk, míg a gyerekeknek körül-belül 9-13 órára.
(LADBible)
(Borítókép: Egy férfi kinyomja az ébresztőórát. Illusztráció: Getty Images)