1. Agymanók 2. – 1,7 milliárd dollár (685 milliárd forint)
A nyáron bemutatott Agymanók 2. a legtöbb bevételt hozó film 2024-ben, a közönség már a megjelenés hétvégéjén ellepte a mozikat. Szép teljesítmény ahhoz képest, hogy mindössze 175 és 200 millió dollár körüli összegből hozták léte. A film mára sokszorosát szedte össze a pénztáraknál, ami bőven elég ahhoz, hogy szinte biztosan elkészüljön a folytatás.
2. Deadpool & Rozsomák – 1,3 milliárd dollár (539 milliárd forint)
Nem elég, hogy a nyitóhétvégétől számított mindössze három nap alatt 205 millió dollárt (mintegy 76 milliárd forintot) hozott a kasszáknál, Deadpool és Farkas (azaz mostmát Rozsomák – a szerk.) közös kalandja lett minden idők legsikeresebb R-rated (felnőtteknek szóló) filmje a nyitóhétvégét tekintve. Végül a milliárdos álomhatárt is túlszárnyalta, ezzel pedig Ryan Reynolds és Hugh Jackman megmentették a Marvel 2024-es évét.
3. Gru 4. – 969 millió dollár (390 milliárd forint)
Egy újabb animációs film, egyúttal egy újabb folytatás. A Gru 4. a maga nemében sikeres lett, hiszen gyártási költsége mellé hasznot is termelt a stúdiónak. Az Illumination animációs franchise-ának részei hagyományosan a függetlenség napja környékén debütálnak a mozikban, és a Gru 4. kezdése a második legjobbnak számít a főszériában: a Gru 3. hét évvel ezelőtt 5 nap alatt 143 millió dollárt, 3 nap alatt pedig 83 millió dollárt hozott hazai pályán. De ha a spinoffokat is belevesszük, akkor nem fér egyébként fel a dobogóra az új vígjáték, a Minyonok ugyanis 2015-ben 115,7 millió dollárt, a Minyonok: Gru színre lép pedig két éve 107 millió dollárt szedett össze az első hétvégén Észak-Amerikában.
4. Vaiana 2. – 960 millió dollár (387 milliárd forint)
Nyolc évvel a Vaiana után 2024-ben debütált a mozikban a Disney kritikailag és anyagilag is nagy sikert arató filmjének folytatása. Bár a folytatás kicsit megúszós, azért a kasszáknál így is robbantott: minden idők legerősebb hálaadás-hétvégéjét produkálta a Vaiana 2. a 225 millió dolláros bevételével és az összbevétele is dicséretre méltó.
5. Dűne: Második rész – 717 millió dollár (287 milliárd forint)
A Dűne folytatása végzett az ötödik helyen. Az első Dűne 2021-es sikerét követően magasak voltak az elvárások Denis Villeneuve folytatásával szemben a pénztáraknál. A film költségvetése 190 millió dollár volt, ami azt jelenti, hogy több mint 380 millió dollárra volt szüksége a sikerhez. A Dűne: Második rész messze túlszárnyalta ezt a mérföldkövet, és hosszú ideig 2024 legnagyobb bevételt hozó filmje volt. Az anyagi sikernek köszönhetően biztosak lehetünk benne, hogy láthatjuk Paul Atreides felemelkedésének történetének végkifejletét a következő részben.
(Borítókép: A Deadpool-t játszó, Ryan Reynolds. Fotó: Kevin Mazur/Getty)