A 2024 YR4 aszteroida megfigyelésére, amely 2032-ben veszélyt jelenthet a Föld vagy a Hold biztonságára.

A 2024 YR4 aszteroida Földbe csapódásának esélye a legutóbbi mérések szerint 2,3 százalékra emelkedett. A becsapódás várható idejét 2032-re teszik a kutatók, azonban a méretre és a kockázatra vonatkozó becslések alapján a NASA kutatói globális bolygóvédelmi intézkedésterv kidolgozásába kezdtek – de továbbra is 98 százalék az esély arra, hogy az aszteroida biztonságosan elhalad a Föld mellett.

Az aszteroida ahhoz ugyan nem elég nagy, hogy világméretű kataklizmát okozzon, azonban egy várost könnyedén képes lehet eltörölni a föld színéről. Becslések szerint csaknem 48 000 kilométer per órával száguld a világűrben, becsapódásával pedig mintegy 500 hirosimai atombomba erejével felérő robbanást idézne elő.

Egy másik forgatókönyv szerint az aszteroida a Holdba csapódna

Míg eddig csak az aszteroida és a Föld találkozásáról számoltak be, addig a legfrissebb adatok szerint még ennél kisebb esély – 0,3 százalék – van arra, hogy a kisbolygó a Holdba csapódik. Egy ilyen ütközés szintén óriási energiákat szabadítana fel: 340 hirosimai atombombáénál is nagyobb erejű lenne, és valószínűleg a mi bolygónkról is látszódna, noha épségünket nem fenyegetné.

A robbanásból származó kisebb törmelékek eltalálhatnák a Földet, ezek viszont aligha lennének képesek károkat okozni, sőt minden bizonnyal még korábban elégnének a légkörben. A Hold felszínén viszont maradandó nyomot hagyna a becsapódás: egy körülbelül 2 kilométer széles kráter keletkezne – számolt be a New Scientist.

Mindenesetre sürgősségi lépésként a valaha készült legjobb űrteleszkópot, a James Webb űrtávcsövet vetik be a csillagászok a következő hónapokban, hogy jobban megismerjék a 2024 YR4 aszteroida méretét és pályáját, amely 2032-ben becsapódhat a Föld vagy a Hold felszínére.

(Borírókép: A Földbe csapódó aszteroida. Illusztráció: RomoloTavani/Getty)