Izlandról általában azért írunk, mert valami kedves, vicces, menő vagy teljesen értelmezhetetlen dolog történik arrafelé. Na de ön nem érzi úgy egy ideje, hogy indokolatlanul ritkán beszélünk az izlandi nyelvről? Nyilván dehogynem. Pont ez a gondolat ötlött fel bennünk is, amikor úgy határoztunk, meg kell osztanunk önnel néhány érdekességet ezzel a kevéssé gyakori nyelvvel kapcsolatban, mert beszélői olykor kiadnak magukból egy hangot, aminek van értelme, de rejtélyes az eredete.
Ezek az információk nyilvánvalóan jól fognak jönni akkor, amikor véletlenül egy izlandival kerül a szokásosnál kicsit szorosabb kapcsolatba. Mivel ez egy teljesen életszerű helyzet, érdemes megtanulni pár dolgot, hogy könnyedebben érvényesüljön benne.
Az izlandi az észak-germán nyelvek közé tartozik. Hátránya (mármint azok számára, akik meg akarják tanulni), hogy állandóan újítgatják, csak hogy minden erejükkel kiirthassák a nyelvükbe betüremkedett jövevényszavakat. Ez a kényszer talán abból adódik, hogy szeretnék olyan tisztának és igazán a sajátjuknak tudni, ahogy ezt hosszú évek során megszokták. Ezért lehet az is, hogy az oly' sok országban használt telefon szó helyett például véletlenül sem valami ehhez hasonlót alkalmaznak, sokkal inkább azt, hogy sími. A szó egyébként egy ősi, 'fonal' jelentésű szóból származik.
Az izlandiban nincsenek különböző nyelvjárások (elég elszigetelt nyelv, amelyet nem ért külső hatás a 20. századig), viszont talán pont ezért igen sajátosnak tekinthető. Olyannyira sajátos, hogy az igenre három (de valójában öt) szavuk is van, amit váratlanul pozitív attitűddel tudnak közölni egy másik emberrel folytatott diskurzus során.
Erre fogja most megtanítani ez az újságírónő, aki a videójában utal rá, hogy ezzel a három igenlő szóval (és ezek kombinációjával) simán elhitetheti bárkivel, hogy
Alighanem feltűnt az utolsó já és jú hangok kellemetlen visszaszívása, amely hangot mi, magyarok, ritkán adunk ki magunkból. Épp ezért szerettük volna megtudni, miért csinálnak ilyet Izlandon. Céljuk vele elsősorban az, hogy
Számukra ez egy teljesen természetes beszédmintázat, de azt senki sem tudja, hogyan alakult ki. Tényleg. Számos szakember éveket töltött azzal, hogy kellőképp beleássa magát a kérdésbe, és hogy választ adjon az ominózus hang nyelvi és történeti hátterére.
Kiderült, hogy nem Izlandon keletkezett, így csoda, hogy még mindig használják. A nyelvészetben ezt ingresszív (= belégzéssel történő) hangként tartják számon, és valójában Észak-Németországban, Skandináviában, Írország egyes részein, sőt, még Kanadában, a Tengeri tartományokban is használatos, ráadásul mindenhol az igen kifejezésére használják. Ebből következően