horoszkóp
shutterstock 488315419

Az egészségügy Írország egyik leggyengébb pontja

2017.12.30. 14:56

Petra 37 éves, csaknem kilenc éve élnek külföldön. Párjával még gyerek nélkül vágtak bele az emigrálásba, jelenleg Dublinban élnek két fiukkal. Az ő történetüket olvashatják most az Európa blogon futó sorozatunkban

Mi volt a munkád Magyarországon és mi most külföldön?

HR területen dolgoztam, jelenleg nem dolgozom.

Miért döntöttél úgy, hogy elhagyod Magyarországot?

2008-ban úgy éreztük, most vagy soha, gyerek(ekkel) már nem fogunk mozdulni, viszont kíváncsiak voltunk, milyen lehet külföldön élni.

Hogyan zajlott a kiköltözés?

Nyár közepén kezdtünk külföldi állásokra jelentkezgetni, szerte Európában. November végén kaptuk a hírt, hogy a férjem megkapott egy állást Dublinban, így napokon belül felmondtunk a munkahelyeinken, kiadtuk a lakásunkat és 1-2 hét múlva érkeztünk Írországba. Rengeteg cuccal jöttünk ki, túl sokkal, utólag megítélve sok-sok felesleges apróságot kihoztunk, mert nem tudtuk hova tenni otthon hirtelen.

Mennyire beszélted az adott ország nyelvét?

Tökéletesen, de így is gondot okozott a helyiek akcentusa. (És okoz még ma is néha.)

Milyen életkörülmények között éltél Magyarországon és milyen életkörülmények között élsz most?

Jó körülmények között éltünk otthon (mindketten dolgoztunk nem isteni, de elviselhető helyeken, volt egy kis lakásunk, autónk, évi egy külföldi nyaralás belefért) és ez nem változott kinn sem. Most kifejezetten jó helyen élünk, van autónk, de a lakást csak béreljük. Mindent összevetve itt jobban élünk, hiszen otthon nem voltak gyerekeink, mindketten dolgoztunk, most viszont már van két gyerekünk és a férjem középvezetői fizetéséből élve többet tudunk félrerakni, mint otthon tudtunk gyerekek nélkül, két fizetésből.

Mi volt a legnehezebb az első évben?

A barátok, a család távolléte és hogy ismeretlen volt a rendszer az élet sok területén. Kihívást jelentett megtanulni, itt hogy mennek a dolgok, hogy zajlik az élet.

Hogyan jellemeznéd az ír emberek habitusát?

A többség türelmes, laza, barátságos. Jelmondat itt a “jól van az úgy”, elképesztő, hogy elfogadnak mindent úgy, ahogy van, csak azért mert mindig is így volt. Nem nagyon morognak, negatívkodnak, a legtöbben derűsek és optimisták. Ha az ember bemegy egy boltba, ahol szól a zene, a többség dúdolgat, fütyülget vagy énekelget. Ez először nagyon mulatságos volt, most már teljesen megszoktuk. Nem ritka, hogy beszédbe elegyednek velünk az utcán csak úgy, a gyerekeknek már többször kínálgattak random idegenek édességet, lufit, bármi apróságot, csak mert “olyan aranyosak”.

A Magyarországon megszokott direkt kommunikáció itt ritka, az emberek nem érzik szükségszerűnek, hogy úton-útfélen kioktassanak, hogy kéretlen tanácsokat osztogassanak vagy hogy szemtől-szembe megmondják a véleményüket valakinek.

Meglehetősen konfliktuskerülők, ha negatív kritikát kell adniuk, azt biztosan valami dicsérettel kezdik, ne legyen olyan durva.

Milyen pozitív tapasztalataid vannak Írországgal kapcsolatban?

Az emberek kedvesek, befogadóak, nyugodtak és pozitívak, ez úgy általánosan jó hangulatot teremt, mert nem kell attól tartani, hogy kimegyünk az utcára és lehúz a közhangulat, mert mindenhol dühös-kiégett-ideges arcokat látunk. Főleg vidéken gyönyörű a táj, a tenger közelsége megfizethetetlen. Az iskolában nem hajtják túl a gyerekeket, az orvosok/nővérek/hivatali dolgozók pedig egyenrangúként kezelnek, nincs kioktatás, lenézés. Az utakon a többség előzékeny, ritka a dudaszó, még akkor sem türelmetlenkednek, ha valaki percekig nem indul el a zöld lámpánál. A kisebbségeket elfogadják, a melegházasság például engedélyezett és a fogyatékkal élőket sem rejtegetik, szinte minden nap látunk Down-szindrómás vagy kerekesszékes gyerekeket az utcán.

Milyen negatív tapasztalataid vannak Írországgal kapcsolatban?

A nagy lazaság, a híres jól van úgy hozzáállás egy idő után kezd bosszantóvá válni, mert ha mindenki egyedien értelmezi a szabályokat, akkor nincsenek szabályok és az élet kiszámíthatatlanná válik. Az, hogy az autósok, biciklisek gondolkodás nélkül átmennek a piroson vagy behajtanak egyirányú utcákba, hogy a gyalogosok bárhol átcikázhatnak az úton, teljesen természetes. A tömegközlekedés nagyon rossz, a buszok 20-30 percenként járnak, ha épp járnak, ráadásul szinte minden vonal a központban összpontosul, így ha pl. a reptérről az IKEA-ba mennél (10 perc autóval), akkor előbb be kell buszozni a központba, majd újra vissza az IKEA-ba.

Az egészségügy szintén az ország gyenge pontja, a várólisták lehetetlenül hosszúak (nem hónapokban, hanem sokszor években mérik, gyerekek esetében is!) és bár a kedvesség, az emberségesség nagyon jól esik, ha az ember beteg, a szaktudás sokszor hiányos.

Jártunk már úgy (és mástól is hallottuk), hogy a GP a Google-be írja be a tüneteket és úgy diagnosztizál. Hasonlóképp, a fejlesztések nagyon gyerekcipőben járnak még, nincs az az alapos szűrőhálózat, mint Magyarországon, sem a terhesség alatt, sem gyerekkorban. Ha gond van, nem egyszerű bejutni a rendszerbe. Nekünk megkésett beszédfejlődés miatt kellett volna némi támogatás, de mire egy szakember egyáltalán ránézett volna a gyerekre egy év múlva, megtanult beszélni hálistennek.  De ha komolyabb a probléma, akkor sem jobb a helyzet, mert az elfogadás egy dolog, de ha meg is van a diagnózis, szakemberek hiányában nagyon kicsi a lehetőség a fejlesztésre például ADHD, autizmus vagy egyéb nem szokványos fejlődés esetén. A bölcsőde-óvoda aránytalanul drága, Dublinban a 8-18 óráig tartó ellátás 1100 font körül van havonta, ha childmindert fogad az ember, hivatalosan neki is ki kell fizetni a minimálbért, ami 9,25 font óránként. Az after school (napközi) szintén drága, 5-600 font körül van. A sportolási lehetőségeket és iskola utáni elfoglaltságokat én szűkösnek tartom, de ez környék- és iskolafüggő is, mi a központban lakunk, itt fedett tornaterem sincs az iskolában, a heti egy (!) sportórát a zsebkendőnyi udvaron tartják. (Nyilván ha nagyon zuhog az eső, akkor ott sem, akkor rajzfilmet néznek mozgás helyett.) A lakáshelyzetre jelenleg a legjobb szó a borzasztó: egyszerűen nincs elég lakóingatlan az országban, ha megürül egy-egy hely, azonnal sorba állnak érte és egymásra ígérve próbálják megszerezni a legszörnyűbb lukakat is. A helyzet természetesen Dublinban a legrosszabb, vidéken jobb kicsit, de cserébe ott a munkalehetőség kevesebb.

Hogyan tartod a Magyarországon maradt családdal/barátokkal a kapcsolatot? Milyen időközönként találkoztok?

A családdal Skype-on beszélünk minden nap, a barátokkal marad a Facebook. Mi évente kétszer megyünk haza, a szüleink szintén évente egyszer vagy kétszer jönnek.

Olvasol még magyar híreket? 

Igen, minden nap olvassuk a híreket, teljesen tisztában vagyunk azzal, mi történik otthon. Mivel a szüleink, testvéreink Magyarországon élnek és az sem kizárt, hogy mi is hamarosan hazaköltözünk, jó képben lenni, mi van otthon. A hírek sokszor elkeserítőek és elszomorítóak, de jó látni, mikor valami előremutató dolog történik.

Érnek támadások az Írországban amiatt, mert külföldi vagy? Illetve érnek támadások Magyarországról, mert külföldre költöztél?

Nyílt támadás még nem ért 8,5 év alatt, még sosem kaptuk meg azt, hogy ha nem tetszik valami, lehet hazahúzni Magyarországra. A hivatalokban, az utcán, az üzletekben nem éreztük még soha, hogy hátrányos helyzetben lennénk azért, mert külföldiek vagyunk. Otthonról szintén nem köpködnek ránk, ha hazamegyünk és kiderül, hogy külföldön élünk, mindenki lelkesedni kezd és érdeklődik, milyen az élet kinn. Még a hivatalokban, a kórházakban sem ért atrocitás, eddig mindenki pozitívan fogadta, mikor elárultunk, hogy nem otthon élünk.

Hogy érzed, sikerült teljesen beilleszkedned?

Nem volt célunk a teljes beilleszkedés soha, mert nem úgy jöttünk ki, hogy örökre itt szeretnénk élni. Csak pár ír barátunk van, de nem állítom, hogy nagy részben ez nem a mi hibánk. Sok ír szokást egyébként elsajátítottunk már, és nyilván ennyi év után a személyiségünkbe is beépült már sok íres tulajdonság, de alapvetően úgy érzem, magyarok maradtunk, akik ideiglenesen külföldön élnek.

Tartod az adott országban élő magyarokkal a kapcsolatot? Mik a tapasztalataid a külföldi honfitársaiddal kapcsolatban?

Úgy érzem, sok magyar barátunk, jó ismerősünk van itt kinn. Ugyanúgy, mint a Magyarországon élő magyarok között, nyilván itt is vannak, akik antipatikusak, akikkel biztosan nem barátkoznék semmilyen szinten, de ha az utcán, a boltban magyar szót hallunk, nem bújunk, nem menekülünk, hogy nehogy kiderüljön, hogy mi is magyarok vagyunk. Fülünkbe jutott már sok rossz történet az itt élő magyarokról, de személyesen még nem tapasztaltunk negatív dolgokat. Az utóbbi időben sok olyanról hallottam, hogy magyarok húzták ki a csávából az itt élő honfitársaikat és gyakori az összefogás is egy-egy jó ügy érdekében.

Mik a terveid a jövőben? Szeretnél az adott országban maradni, vagy egy idő után szeretnél visszaköltözni Magyarországra? Esetleg újabb európai országba költöznél?

Kis esélye van, hogy örökre itt maradunk, tervezzük, hogy hazaköltözünk egyszer, de még nincs konkrét időpont. Szívesen költöznénk a kontinensre, közelebb a családhoz, de erre van a legkisebb esély.

Szerinted melyik a legélhetőbb európai ország és miért?

Elsőre Svájc ugrik be, bár lakva ismerszik meg az ország. Mindenesetre úgy tűnik innen, hogy gyönyörű a táj, kevés a bűnözés, semleges és gazdag ország.