Ha már önnek is nagyon hiányzott a Loch Ness-i szörny, akkor van egy jó hírünk, nemrég ismét kidugta a fejét a vízből, hogy mindenki megnyugodhasson: nem vonult nyugdíjba és igen, még mindig létezik. A napokban egy 12 éves kislány látta meg és fotózta le a telefonjával, ám úgy járt mint már sokan előtte, először hitetlenkedés fogadta a fotódokumentációját. Még szerencse, hogy létezik egy bizottság, aminek kifejezetten az a feladata, hogy megállapítsa a szörny észleléseiről, hogy valódiak-e, így pedig egy szakember meg is tudta vizsgálni a kislány fotóját, amit nemcsak valódinak ítélt, de teljesen el is van ragadtatva tőle.

Nagyon izgalomba hozott ez a fénykép, ez az elmúlt évek legjobb fotója Nessiről! Jól és elég tisztán látszik, így további vizsgálódás alapja lehet. Persze nem kizárt, hogy van valami hétköznapi magyarázat a látványra, mondjuk az, hogy egy fóka látható rajta, de én még soha nem hallottam olyat, hogy az év ezen szakában fóka bukkant volna fel a tóban. (...) Ez egy fantasztikus fotó, ez az a kép amire már évek óta vártam

- lelkendezett a brit Metronak a Nessi-szakértő, Steve Feltham.

És ezek után ön készen áll arra, hogy megtekintse ezt a fantasztikusan csodálatos és bizonyító erejű fotót a szörnyről? Hát, íme!

Igen, a kép közepén látható fekete pont a Loch Ness-i szörny, akiről az elmúlt évben valóban nem készültek jobb fotók (itt és itt láthatja a 2017-es felbukkanásait), így kénytelenek vagyunk elhinni Felthamnak, hogy ennél jobb, friss felvétel jelenleg tényleg nincs a legendás lényről.