San Cassioano egy festői szépségű olasz város, mely az Alpok lábánál terül el. A 13. században alapított város mégsem csodálatos panorámája, hanem az itt található több tucatnyi (!) Michelin-kalauzba beválogatott étterme miatt érdemel meg egy kitérőt, ha arra jár.

San Cassianóban és szűk vonzáskörzetében ugyanis 2019-ben nem kevesebb, mint 28, igen, 28 étterem van, ami kiérdemelte a Michelin-guide figyelmét. Ezek közül a legprofibb a tavaly a harmadik csillagát is megszerző St. Hubertus, amire a nemzetközi gasztronómiai szcéna először 2000-ben figyelt fel, ekkor nyerte az első, 2007-ben pedig a második Michelin-csillagát, aztán 11 évvel később a harmadikat is. Már csak ezért az egy étteremért is érdemes ide utazni, mert a 3 csillagos hely már olyan, hogy arra tényleg érdemes külön utat szervezni.

A Pizzinini család 1996-ban döntött úgy, hogy a pizzázójukat egy picit átalakítják és egy új séf felfogadásával igazi gourmet-csodává alakítják az éttermet, mely egyébként egy szálloda része. A három Michelin-csillag tanúsága szerint az ötletük hibátlanul sikerült. 

Csak hogy hangsúlyozzuk, mennyire szerencsések a San Cassioanóia és a környéken élők: nekik 6 Michelin-csilalgus éttermük van, ebből az egyik a már említett 3 csillaggal rendelkező, ami mellett van még egy 2 csillagos, plusz még négy 1 csillagos is. Budapesten is pont ennyi Michelin-csillagos étterem van, csak 3 csillagos még nincs, illetve itt kicsit nagyobb a népsűrűség, mint az Alpok lábánál lévő fekvő kis településeken. 

Ugye, hogy sosem volt még ennyire csábító úti cél Olaszország? De persze másért is érdemes délre látogatni.