10+7 dolog, amit nem tudok megszokni Párizsban

Nagyon izgalmas szériává kezdi kinőni magát az a sorozat, amit anno Olaszországgal kapcsolatosan indítottunk be, és ami most teljesen spontán reneszánszát éli: arról írnak Magyarországról külföldre költözött olvasóink, mik azok a dolgok, amihez számukra a legnehezebb hozzászokni az adott országban. A következő helyek kerültek eddig sorra az utóbbi időben:

• Görögország,
• Svájc,
• Bajorország és
• Anglia.

Érkezett egy újabb levél, ezúttal Tímea álnevű olvasónktól, akinek ezúton is nagyon köszönjük, hogy írt. Egy olyan helyről jelentkezett ő, ami valószínűleg sokakat fog érdekelni, hiszen turistaként rengetegen jártak már itt, ezért valami képünk biztosan van a világ egyik leghíresebb városáról. Amint azt a címből ön már rég tudja, Párizsról van szó, ami természetesen elég más arcát mutatja a helyi lakosoknak, mint a turistáknak.

Tímea 10 olyan dolgot írt meg, amiről a mai napig úgy érzi, hogy bosszantó, illetve megnehezíti az életet Párizsban, de aztán hozzátesz még 7 egyebet, amik szintén meghökkentik minden egyes alkalommal, azonban pozitívnak találja őket. Így van ez: néha a jóhoz is nehéz hozzászokni! Ha ön is hozzá tudna tenni pár dolgot a saját második, Magyarországon kívüli otthonával kapcsolatban, kérjük, írjon nekünk e-mailt ön is erre a címre! És ezek után nem húzzuk tovább az időt, olvassuk végre Tímea benyomásait-tapasztalatait Párizsról!

„Az ismerősök (és ismeretlenek) hatalmas sóhajjal kísért „de jó neked”-del nyugtázzák, amikor szóba kerül, hogy Párizsban élek. „Az a sok szép épület, a croissant, a borok” – ilyen közhelyekkel bombáznak. Valóban, turistaként elbűvölő a város, az itt töltött 4 év azonban alaposan felülírta az összes ismert klisét.

1. Multikulti – A tipikus párizsi az emberek fejében általában jóképű/csinos, jólöltözött, sikkes, vékony, fehér ember (minimum Sophie Marceau-Alain Delon). Ehhez képest ez a város elképesztően multikulturális, sokszínű minden értelemben: milliónyi – általában volt gyarmati országokból érkező – bevándorlóval. A lakosság 20%-a arab, fekete-afrikai, magreb, portugál, olasz, spanyol, és jelentős ázsiai kisebbség is él itt. Ennyire sok és sokféle kultúra együttélése azonban nem könnyű, rengeteg mindennapi konfliktust okozva – mert mondjuk, különböző kulturális viszonyunk van a térhez, nő-férfi egyenlőséghez, vagy akárcsak az orrfújáshoz... Ez a mai napig igénybe veszi az amúgy elég rugalmas toleranciaszintemet.
2. Tömeg – Párizs hatalmas népsűrűséggel büszkélkedhet, amihez ha hozzáadjuk a tetemes turistaáradatot (évek óta nr.1 úti cél Európában), aminek persze sosincs „holtszezonja”, elképzelhető, mennyire idegesítő néha a tömekedés, lökdösődés, a tér hiánya.
3. Zaj – Ez nyilván összefügg a tömeggel is (sok az autó, az ember), és hogy sose alszik a város. Képtelenség nyitott ablakkal és/vagy füldugó nélkül aludni, alig hallani a természetes hangokat – úgymint esőcseppek kopogása az ablakon, madárcsicsergés... Komolyan tartok tőle, hogy fiatalon megsüketülök itt.
4. Adminisztráció – Nem hittem, hogy létezik a magyarnál is lassabb, idegtépőbb, bonyolultabb adminisztrációs rendszer, de igen, és az a francia („őslakos” franciák szerint is). Mindenhez tonnányi papír kell, rengeteg idő, és kötélidegek. Csak egy példa: a francia „TB” kártyámat 1,5 év után kaptam meg, magánvállalkozást 5 hónap alatt tudtam nyitni, lakásvételi szerződést aláírni 4 hónap.
5. „Időeltolódás” – Párizsban Budapesthez képest 1-1,5 órával később kel fel és nyugszik le a nap. Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy nyáron akár este 11-ig is világos van, ami nem könnyíti meg az álommanók érkezését (kinek van kedve világosban lefeküdni?). Viszont télen akár reggel 8:30-ig is várni kell a napfelkeltére – utálok sötétben munkába menni.
6. Távolságtartás – A franciák roppant udvarias, ám hűvös és távolságtartó népség. Ritkák az érintések, a „lelkizős” beszélgetések, a bensőséges, intim családi/baráti/szerelmi kapcsolatok - a magyarhoz képest.
7. Pazarlás – Minden modern, fejlett jóléti társadalom rákfenéje a pazarlás, ez alól sajnos a francia sem kivétel. Nap mint nap összefacsarodik a szívem a kidobott ételek mennyiségén (itt nem divat elcsomagoltatni vagy másnapra eltenni a maradékot), a „biztonsági” vagy esztétikai okból megsemmisített élelmiszerek mennyiségén, a tökéletes állapotban szemétre kerülő tárgyak, ruhaneműk halmán – holott rászoruló, nélkülöző emberek itt is akadnak bőven. Hogy az áram- és vízfogyasztásról ne is beszéljünk: hiszen nem terheli meg az átlagember büdzséjét napsütéses szobában is egész nap égetni a villanyt.
8. Szemét – Hát igen, túlcsomagolás, túlfogyasztás, pazarlás – egyenes út a szeméttermeléshez. A franciák számára a szemetes egyet jelent a mindent elnyelő fekete lyukkal, nem törődnek vele, hová kerül és mi az útja a napi több millió tonnányi kukába kerülő (vagy utcán eldobott) szemétnek. A szelektív gyűjtés is igencsak gyerekcipőben jár, és egyelőre nem látok fejlődést öko-tudatosságban.
9. Árak – Párizs Európa második legdrágább városa. A helyi átlagfizetéshez képest is drága az élelmiszer, az internet, az elektrotechnika, a szolgáltatások, a szórakozás, de legfőképp a lakhatás. Amin még 4 év után is kiakadok: átlag 3-4€ egy kiló helyi, nem bio alma, 12-14€ egy mozijegy, 40-50€ egy egyszerű hajvágás+szárítás, és 700€ alatt ne is álmodjon senki lakni (és ezért is csak egy ágy-asztal-WC méretű csöpp lakáskát értek).
10. Lakhatás – Horribilisan drága és kvázi privilégium Párizsban lakni. Egy paksaméta papír kell hozzá, igazolások kb. az alsóneműd méretéről is, kezesek hada, egy-egy lakásra 25-30-an állnak sorba, és szerintem csak ebben a városban neveznek lakásnak egy 9 m2-es lyukat, ahol a WC a folyosón van... mindezt 6-700€-ért!

1. Kultúra – Párizs a múzeumok és a kultúra európai fellegvára, minden sarkon valami érdekességbe botlani, nyáron egymást érik az izgalmas bulik, koncertek, fesztiválok, kertmozik... és a legjobb az egészben, hogy rengeteg program ingyenes közülük, ahogy az állami múzeumok nagy része is pl. minden hónap első vasárnapján.
2. Választék – Választék programokból, termékekből, éttermekből... Minden náció étele, kultúrája képviselteti magát üzletekkel, éttermekkel, bárokkal (is). Egyszer azt hallottam, hogy ha New Yorkban valamit nem találsz meg, akkor az nem létezik – és bátran állítom, ez Párizsra is igaz. Mindenki talál a pénztárcájának, kedvének, ízlésének megfelelő szolgáltatást, terméket.
3. Munka-magánélet egyensúly – Itt az emberek tudják, hogyan kell élvezni az életet (van is rá külön szavuk, ez a „savoir vivre”, szó szerint kb. azt jelenti, hogy „tudni élni”). Munka után beülnek inni valamit a kollégákkal, barátokkal, gyakran összejár a család piknikezni, barbecue-zni, nagy társaság együtt utazik, nyaral, kempingezik, anya-lánya együtt shoppingol, amint kisüt az első tavaszi napsugár, az emberek kiülnek a kis kávéjukkal a bisztró teraszára arccal a nap felé... Számtalan módon töltik el élvezetesen az időt, költik el jó ételekre, utazásra a pénzt. Ráadásul idő is van rá: nem szakadnak meg a munkában (heti 35 óra), majdnem 40 nap fizetett szabadság, 2 havonta 1 hét iskolai szünet...
4. Udvariasság – A francia nagyon udvarias nép, általában kerülik a konfliktust (a nyíltat mindenképp), de ha mégis beleállnak, azt nagyon fair, korrekt, udvarias módon teszik. Nem kiabálnak, nem dudálnak le az útról, nem restek elnézést kérni a tévedésért, igyekeznek nem megsérteni senkit.
5. Ízlés – Nem véletlenül ez a divat fővárosa. Nagyon érzik a laza, erőlködésmentes, rock’n’roll-os eleganciát. Itt semmi sem sok, és bátran viselhetsz akármit, nem fognak sem megszólni, sem megbámulni. Bármennyit is fejlődött a stílusom 4 év alatt, annyi kreatív, ízléses, izgalmas szettet látok nap mint nap, hogy kvázi állandóan topisnak érzem magam.
6. Parkok – Párizsban rendelet van rá, hogy hány km2-ként kell legyen egy park (ha jól tudom, jelenleg arra törekszik a városvezetés, hogy minden lakos 500m-es vonzáskörzetében legyen egy park). A nagyobb parkok nemcsak a jó levegőért, de az emberek jó közérzetéért is fontosak: ide járnak futni, edzeni, jógázni, táncolni, piknikezni, gyerekzsúrt tartani, játszani, barátokkal találkozni, napozni – mivel a lakások kicsik, az életterek kitolódnak a parkokba.
7. Ez a világ közepe – 3 repülőtér és több tucat légitársaság több száz járata gondoskodik róla, hogy a világ bármely pontjára el lehessen utazni, sokszor hihetetlenül olcsón és könnyedén (majdnem minden kontinensre van közvetlen járat is). Ugyanez érvényes a vonat- és buszvonalakra is, amik behálózzák egész Európát. Aki hozzám hasonlóan imád utazni, annak ez a világ közepe.”