Folyatjuk olvasónk, Dániel történetét: új írásában azt osztja meg, milyen élmény volt Németországban szakmai gyakorlatot szereznie. Tapasztalatai szerint az északnémetek sokkal barátságosabbak, mint ahogy gondolnák róluk.

A Reddit.com főoldalát is megjárta az alábbi, Imgurra feltöltött kép. Megtalálja rajta a rajzfilmfigurát?

Lens flare in this photo looks like Eric Cartman

Nagyon sok mindennek készültem. Akartam lenni Magyarország első miniszterelnöknője, de ügyvéd és diplomata is. Ezeket az álmaimat még ma sem adtam fel.

De addig is modellként dolgozik, 19 évesen Milánóban él, és a Gucci személyesen szabta rá a Cruise 2017 Full Fashion Show-ra készített kollekcióját, amelyet elég rendhagyó módon a londoni Westminsteri apátságban mutattak be.

Nagy Blanka nem az a tipikus szép vagyok, ezért modell leszek és ennyi-lány, kétségtelenül sokkal több annál. A Visage Management modellje kislánykorában még a hangjából élt (szinkronizált), állandóan olvasott, és kereste a helyét a világban. Aztán egyik percről a másikra felnőtt. 

20

Galéria: Nagy Blanka

A vécélehúzó meg a vécédeszka. Ez valószínűleg Európa legmodernebb nyilvános WC-je, csodálja meg ön is! Ez az, ami itthon soha nem lesz.

Az interneten már többen is megírták, fórumokban jelezték, szóbeszéd tárgyává tették, hogy az elmúlt két-három hétben, mintha valami nem lenne rendben a londoni fapados utazásokkal.

A zord időjárási körülmények nem csak hazánkban nehezítik a közlekedést, hanem az angoloknál is. Az elmúlt hetekben többször volt olyan (például ma is), hogy lezárták a reptereket, vagy egyes járatok jelentős késéssel tudtak indulni, érkezni.

Budapesten pedig elbontották a 2B terminálon lévő konténereket, ahol eddig a fapados járatokra bonyolították a beszállást, és busszal kell utazni a repülőig. A tapasztalatok alapján ez még kicsit döcögősen megy.

Például a Ryanair talán legnépszerűbb reggeli, 6:25-ös járata az FR8354-es az elmúlt napokban mindig később indult Budapestről, átlagosan 30-40 perccel később, pedig talán még gyorsabb, rendezettebb is lett a beszállítás. De a Wizz Air járatai is 20-30 perccel később szálltak fel a tervezettnél. 

Miután a férjemmel és a gyerekekkel közösen eldöntöttük, hogy Németországban kezdünk új életet – vagy legalábbis a régit ott folytatjuk –, egy évet adtunk magunknak a felkészülésre. Mai posztom arról fog szólni, hogy mik azok a dolgok, amikre oda kell figyelni, még mielőtt ész nélkül felpakolunk, és elindulunk szerencsét próbálni egy vadidegen országba, vadidegen emberek közé. 

Újabb érdekes olvasói levelet kaptunk: szerzője Dániel, aki évek óta Ausztriában él, és arra vállalkozott, hogy bemutassa, milyen tapasztalatokat szerzett ezalatt. Levelét érdemi változtatások nélkül közöljük. Ha ön is szívesen írna nekünk hasonló tapasztalatairól, kérjük, küldjön nekünk emailt!

4 évvel ezelőtt, 22 évesen, egy hideg januári napon érkeztem meg Ausztriába. Mielőtt az autóból kiszálltam, édesapám egy 500 euróst nyomott a kezembe:

Ha kell még, tudunk adni.

Azóta nem kellett. 

„Kolozsvárt tekintettem otthonomnak 11 évig, Budapest és környékén csak 1 éve élek. Ez alatt az idő alatt vettünk itt egy házat, felújítottuk és a jó sors összehozott mindenféle emberekkel” – kezdte nekünk írt levelét Imola. Ha még emlékeznek, arra kértük olvasóinkat, hogy osszák meg velünk tapasztalataikat arról, milyen magyarként egyik európai országból a másikba költözni. Eddig olyan történeteket kezdtünk közölni, amelyek szereplői Magyarországról költöztek el (például Németországba), Imola viszont pont az ellenkezőjéről írt nekünk hosszú levelet, amelyben szól a magyar egészségügyről, autópályákról, és a munkáltatói hozzáállásról is. Innen övé a szó.

Bemutatkozó posztomra érkezett egy levél egy nyugdíjas mérnök olvasónktól, akinek szerettei szintén Németországba költöztek. Ferenc Magyarországon maradt nagypapa szemszögéből nézve meséli el, hogyan élte, hogyan éli meg, hogy unokáit csak ritkán láthatja személyesen, és Skype-nagyszülő vált belőle. 

Két éve, egyik napról a másikra, egy esti beszélgetés alkalmával jött az ötlet, hogy mindent magunk mögött hagyva, három iskoláskorú gyerekkel, és egy kicsivel a hátunkon, elhagyjuk Magyarországot.

Elsősorban a nyelvtanulás miatt. Tudtuk, bárhogy is alakul az életünk a határon túl, egy nyelvtudással többek leszünk, amit nagyon nem mindegy, hogy az iskolapadban, heti pár órában sajátít el az ember, vagy az adott nyelvterületen.

Másrészt a politikai helyzet miatt. Nem akarok ebbe jobban belemenni, lényeg az, hogy mindketten hiszünk az európai liberális értékrendben, ebben a szellemben neveljük a gyerekeinket is, és nem szerettünk volna egy olyan országban maradni, ahol a politikai elit miatt mind az európai, mind a liberális kifejezés szitokszóvá vált. A rothadó egészségügy, a hiányos, 19. században gyökerező oktatási rendszer, a szeméthalmazok látványa is arra sarkallt minket, hogy minél előbb pakoljunk. Mi már nem hittünk a csodában, és nem volt időnk arra, hogy még többet tegyünk a csodáért.

Linda Evangelista, Christy Turlington, Naomi Campbell, Cindy Crawford – mind szupermodellek, de a géneken kívül valami más is kellett, hogy befussanak. Itt jön a képbe Peter Lindbergh német fotós, aki igazi filmes szemléletével ikonokat teremtett. A rotterdami Kunsthalban februárig látható a művész egész életművét átfogó kiállítás. Ha arra járna, ne hagyja ki, ha meg nem utazik, akkor is megismerheti, mi tette olyan naggyá Peter Lindberghet. 

Ön élt már Magyarországon kívül máshol is Európában? Esetleg van egy olyan hely, ahova nagyon szívesen elmenne? Az én életem úgy alakult, hogy bár sosem akartam távozni Magyarországról, családi okok miatt 2005 óta ingázom Budapest és egy másik európai város között. A helyzetem annyiban speciális, hogy el is mentem, de közben itthon is maradtam, nagyjából az év felét töltve kint, a másik felét itthon.

Magyarországon belül Budapest az otthonom, szóval adódik az összehasonlítás: milyen a mi fővárosunk ahhoz a két nagy és két kisebb európai városhoz képest, amit az utóbbi évek során sikerült jobban megismernem? Íme az öt város, illetve amit a leginkább, illetve a legkevésbé szerettem-szeretek bennük.

Új blogot indítunk a Velveten, Európa címmel. Itt arról olvashat majd, milyen magyarként más európai országban élni, vagy pont hogy európaiként Magyarországra jönni. Egyéni történeteken keresztül foglalkozunk azzal, miért dönt úgy valaki, hogy nem a hazájában folytatja életét, és megbánta-e, vagy ez volt a legjobb döntése. A személyes történeteken mellett pedig hasznos információkat is talál majd itt, a téma gyakorlati oldaláról.