A zsűri: a barátok és az üzletfelek kimaradtak

2009.05.19. 13:54 Módosítva: 2009.05.19. 23:39
Dénes Dóra, Vad Kati, Zappe Gábor, Kazareczky Hajni, Szipál Péter
Dénes Dóra, Vad Kati, Zappe Gábor, Kazareczky Hajni, Szipál Péter

Amint az a szépségversenyeknél szokás, divatipari szakember és laikus egyaránt szerepel a zsűriben, a Velvet újítása annyi volt, hogy haverokat és üzletfeleket nem kért fel zsűrizésre. A zsűri elnöke Zappe Gábor, a Velvet főszerkesztője, aki szerint eljött a nők évezrede, akik nap mint nap komoly vizuális élményben részesíthetik a világot. Ennek ő maga szívesen teret enged az újságjában. A verseny szervezésében közreműködő Bloom modellügynökség vezetője Kazareczki Hajnalka a zsűri második tagja, aki a modellekhez, mint pszichológus közelít és habár a testük a reklámfelületük, ő inkább a lelki egyensúlyukra koncentrál. A harmadik zsűritag Szipál Péter divat-, és glamfotós. Úgy tartja, minden fotós munkásságában csak a legutolsó fotózásnak van szerepe, ezért mindegyikre nagyon koncentrál. A negyedik tag Dénes Dóra, a Velvet trend rovatának vezetője. Gyakran jár médiaeseményekre és saját bevallása szerint jó ízlése van, amelyet azzal is alá tud támasztani, hogy van egy eBayről szerzett könyve a stílusról Christian Diortól. Valójában nem az övé, Pálúr Krisztina kolléganő adta neki kölcsön. Az ötödik tagunk Vad Katalin volt pornós, sorozatszínésznő és anya, de legfőképp az egyetlen celeb. Gyereknevelési elveiben liberális, és kiegyensúlyozott, harmonikus szülő. Rajtuk kívül két meglepetés zsűritag is érkezik a háromnapos eseményre, az ő személyükre később térünk ki.