Idén huszadik alkalommal rendezik meg az MTV European Music Awardsot, ezúttal Glasgowban. Ha már húsz évről van szó, az MTV volt olyan jó fej, és megszavaztatta, mik voltak az eddigi díjátadók legemlékezetesebb és legmeghökkentőbb pillanatai, Miley Cyrus spanglizásától kezdve Kanye West megőrüléséig. A teljes listához kattintson ide, mi pedig bemutatjuk az öt legszebb darabot, november 9-én pedig meg lehet nézni, sikerül-e Nicki Minajnak felkerülni a listára.

2005: Borat

Sacha Baron Cohen egyik legnépszerűbb figurája Lisszabonban hozott annyi különösen egyszerű és prosztó vicces a műsorba, amit tényleg csak neki bocsátott meg a világ. Volt ott Freddy Mercuryzás, kísérlet pöcsök megfogására, szóval minden, amit egy létező figura nem mert volna megpróbálni.

2006: Kanye West

Ehhez a 2006-os videóhoz hozzátartozik, hogy Kanye West ekkoriban még közel sem volt annyira bevallottan istenkomplexusos, mint most. Nyilván voltak egyértelmű jelei, de azért arra senki nem számított, miután a várakozásokkal szemben nem ő, hanem a Justice kapta a legjobb videónak járó díjat, felmegy hőbörögni a színpadra Koppenhágában. Itt természetesen elmondta, hogy márpedig az ő videója a legjobb, annak ellenére, hogy soha életében egy Justice-dalt sem hallott. Azzal talán nyugtathatja magát, hogy a Justice azóta már nem számít különösebben nagy névnek, ő pedig elhiheti, hogy a világ királya.

2008: Katy Perry

Liverpoolban Katy Perry nem vacakolt, és minden adandó alkalommal próbált valami kétértelműt mondani. Többek közt olyasmit, hogy mindenki figyeljen arra, hogy leborotválja lent, egy levegőben lógó banánon pedig az élet nagy igazságát is megfogalmazta: „Nem a banán mérete számít, hanem az, hogyan ültök rajta” – fejtette ki véleményét az énekesnő.

2009: Beyoncé

Beyoncé tulajdonképen semmi egyebet nem csinált, csak adott egy tökéletes fellépést olyan öltözékben, aminél az is egyszerűbb lett volna, ha semmit nem vesz fel. Ennyi mondjuk pont elég is ahhoz, hogy soha ne felejtsük el berlini produkcióját.

2013: Miley Cyrus

Mivel Miley Cyrus 2013-ban épp nagyon rosszlány volt, ráadásul Amszterdamban tartották a bulit, szinte meg sem lepődtünk rajta, hogy a táskájából előrántott egy spanglit. Jó, de mégis meglepődtünk.