A színészt az újság szerint nem hatotta meg annyira az ítélet, mivel meg sem jelent rajta ügyvédjével, akinek elmondása szerint úgyis a biztosítója fizeti az összeget – írtuk péntek reggel arról, hogy Stohl András bízik abban, hogy a Debreceni Ítélőtáblán hozott kártérítési ítélet miatt neki nem kell aggódnia (a bíróság 3,3 millió+800 ezer forint kártérítést ítélt meg a két sérültnek). A Blikk szombati száma azonban idéz egy biztosítási szakértőt, aki szerint hiába lehetett Stohlnak cascója, mivel ittasan ült volán mögé, ez kizárja, hogy megtérítsék a kárt. Ez ráadásul a kötelező biztosításra is áll, a súlyos, gondatlan baleset okozása miatt.

Stohl 2010. május 8-án okozott balesetet Budapest és Fót között, aminek következtében K. Pál is súlyosan megsérült. Kiderült, ittas volt, ráadásul időközben elhagyta a helyszínt is, végül a Budapest Környéki Törvényszék egy látványos médiaperben letöltendő börtönre ítélte.