A mai összefoglalóban újabb részleteket láthattunk a villalakók szilveszteri partijáról, és megtudhattuk, hogy

  • Dennis belehugyozott a felmosóvödörbe,
  • Ádám és Laci megbeszélték, hogy a többi villalakó mind a süllyesztőbe való
  • Edina és Laci full bele vannak esve egymásba, és nagyon romantikus dolgokat mondtak:
  • Romantikázásokba

    „Nem zavar, hogy tökös vagy és odabaszol, szeretem. Nekem kell ”– mondta Edina

    „Tudod, mi a legjobb pillanat? Amikor a csend is jólesik” – válaszolt kicsit később Laci

Edina ezután úgy vezette le a romantikus feszültséget, hogy se szó, se beszéd berontott a nyugiszobába, ahol Dennis és Fanni éppen dugtak, és benézett a takaró alá. 

 „Felizgultam” –  szólt kis idő múltán Edina, majd távozott.

A buli végére Edinában végül összeért a szerelem és az erotika fonala, és amikor Lacival a nyugiszobában kettesben maradtak, történt közöttük valami. Nem igazán derült ki, hogy mi, Edina sokat nyögött, és gyakran figyelmeztette Lacit, hogy nehogy szexelni kezdjenek. Edina mondjuk eldicsekedett másnap, azt mondta, hogy azért adtak egymásnak(!).

A bulika utáni másnap 

  • Dennis bevallotta, hogy belehugyozott a felmosóvödörbe,
  • Edina arra panaszkodott, hogy a feneke fáj és piros, ez Fanni szerint Edina fenekének „megszexualizálása” miatt történt.

Edinába fenekébe újabbat rúgott az élet: a villába levél érkezett, Edinának a riportszobába kellett mennie, mert múltkori büntetéséből nem tanult, és azóta sem hordta rendszeresen a mikroportot. A riportszobában egy végtelenített hang mondta neki hogy „Edina, mikroport. Edina, mikroport.”, Edina pedig példásan küzdött a hang ellen.

Nem csak Edina szenvedett, Dennis is megkapta méltó büntetését az össze-vissza pisilésért: elvették tőle a szuperképességét, azaz a szoláriumot. Ez persze inkább Fanninak volt büntetés, a riportszobában később bevallotta, hogy az, hogy elvitték a szolit, neki olyan, mintha a mellén nem lenne bimbó, nekünk amúgy kicsordult a szemünkből egy könnycsepp ennek hallatára.

 A lány ezek után kiment az udvarra, megölelgette a szolit, és az alábbi szavakkal búcsúzott tőle (ezekkel a szavakkal búcsúzunk mi is)

„Szia Szoli, örülök, hogy itt voltál és barnítottál. ”