Megvolt az ötödik kihívás, Dennis vasárnap Danival fog párbajozni. A bejelentést figyelő Fanni rúzsos szája olyan személyt idézett, aki leszopogatta a cukormázat egy tálca puncsos minyonról. (Edinának tényleg olyan kackiás bajsza van, vagy az csak egy árnyék? Írják már meg kommentben!)

Amúgy: Dóri nem felejtett el olvasni, noha A két Lotti óta nem vett könyvet a kezébe.

Ez úgy derült ki, hogy a játékosok levelet írtak arról, kit utálnak a legjobban, de persze aláírás nélkül. Az episztolákat Dóri olvasta fel, becsületesen küzdve azért, hogy legalább néhány tagmondatot összetartson. Itt a videó, tanulságos.

A felolvasásból kiderült:  Fanni és Laci a leggyűlöltebb játékosok, de azért Fanni magasan vezet. Felhozták ellene, hogy el van szállva magától,  már nem cuki, ordánárén beszél, és „teljesen ellentétben áll a valósággal”, illetve hát a szülei biztos szégyellik. Fanni erre azzal reagált, hogy „a szüleim szeretnek, tud ják, hogy milyen vagyok”, de azért később, a riportszobában kifakadt, hogy ezt már nehezen viseli a lelke, és amúgy is csak isten ítélkezhet. Mondjuk egy idő után látszott is rajta, hogy mindjárt sír.

Lacinak közben drámája adódott, mert Edina megpróbálta rendezni a kapcsolatát Robinnal, (akinek amúgy a töke tele van mindenkivel, de hát gondolt volna erre hamarabb), és most azt hiszi, hogy itt férfiként meg lett kérdőjelezve. Ezen veszekedtek egy darabig, aztán meg kibékültek. Aztán újrakezdték, és megint kibékültek, úristen, de unom. Igaz, a második Nagy Összeborulásnál kiderült Laciról kiderült: szereti nézni a mosógépet működés közben, van kedvenc programrésze. Ilyen embernek is tűnik.

Én már csak egy dolgot nem értek: ezek az emberek, akik folyamatosan egymással üvöltöznek, mert pihenni akarnak, azok mi az úristenben fáradtak el?

Kommentálná? A Facebookon tegye!