A Bors úgy tudja, hogy a Budapesti Operettszínházban egy ideje beszélik, hogy Kapócs Zsóka az Egyesült Államokba költözik, talán végleg.

„Kapócs Zsóka szóban jelezte, hogy színházi szokás szerint évad végén lejáró szerződését nem hosszabbítja meg külföldi tanulmányai miatt. Azokban az előadásokban, amelyekben szerepet játszik, továbbra is látható lesz tavasszal, de az Én és a kisöcsém című operettbemutatónkban márciusban Kékkovács Mara vette át a szerepét" - közölte a Borssal az Operett Színház sajtósa, a lap arról érdeklődött, hogy Kapócs Zsóka meghosszabbítja-e a szerződését a színházzal.

Kapócs Zsóka még nem vált Habony Árpádtól, legalábbis a válás hivatalos procedúrája még nem zajlott le. Kapócs Zsóka a szakításuk után az Államokba ment pihenni, és a fotói alapján elég jól érezte magát.