Megtartották a Való világ 7 ötödik párbaját, ahol Dennis és Dani közt kellett választania a nézőknek. A többség úgy döntött, Értelmiségi Daninak mennie kell, Dennist 55%-kal küldték vissza a villába.

Úgy tűnik, a nézőket tényleg érdekli, hogy Fannikával mit művelnek még a továbbiakban

Legalább Fannikának ennyi öröme maradt az életben, ha már a varázslatos KSZ-t nem használhatja a villa falain belül.

Ugyanis az történt még, hogy a Való világ 7pszichológusa, Gyúrós Józsi beküldött a villalakóknak egy kis KSZ-t, vagyis kondigépeket és szoláriumot, ezeket viszont csak a kiváltságosak használhatják. 

Hogy eldöntsék, ki érdemli meg ezt a két óriási lehetőséget, a villalakók beolajozott testtel tekeregtek egymás előtt a nappaliban.

A nyertes Edina és Laci lett, ezért Fannika kiborult, mivel ő csak némi szívesség fejében használhatja a varászlatos KSZ-t:

Olyan kapta a kondit, aki nem ért a gépekhez, pedig azoknak lelke van! Olyan kapta a szolit, aki nem ért a szolihoz, pedig a szolinak lelke van! Dennis, kivagyok!!

– zokogott Dennisnek levegő után kapkodva Fannika, akinek saját állítása szerint ezért összeszorult a szíve.

De nem baj, mert a felmosóvödröt nem vehetik el tőle!

Kommentálná? A Facebookon tegye!