Tatár Csilla egyik csuklóján van egy fehér valami - erre akkor figyeltünk fel, amikor a Dal műsorfotóit böngésztük. A zsinórszerűség mindkét adásban rajta volt, úgyhogy megkérdeztük, miért viseli, és mi az.

„Öt évvel ezelőtt, Thaiföldön voltam, ahol megnéztem egy mumifikálódott szerzetest, aki meditálás közben hunyt el. A kolostorban, a látogatás után, a még élő szerzetesesek közül az egyik a csuklómra kötötte ezt a fehér szalagot. Azt mondta hogy ez a karkötő utat mutat, és pozitív irányba visz” – mondta Tatár, aki hangsúlyozta, ez nem egy szerencsehozó cucc, és úgy általában nem is hisz az ilyesmiben.

„Mindenkinek elmondtam, hogy nem hiszek benne, de valamiért nem mertem levágni, úgyhogy azóta is rajtam van. A baráti társaságomban azóta is nevetnek ezen, nem hiszek sem a karmában, sem más ilyesmiben. Nem ennek tulajdonítom, sem a szerencsémet, sem a bánatomat. De rajtam lesz, amíg le nem esik.”

Hát, most már tudják.