shutterstock 121662979

Hát ezért ne szexeljen a munkahelyén, főleg, ha nős

2015.02.04. 20:51

A Gawkeren olvassuk, hogy egy christchurchi (Új-Zéland) biztosítótársaság, a Marsh munkatársai közül ketten egészen új értelmet adtak a túlórázásnak múlt pénteken (január 30.). Egy férfi és egy nő a munkaidő letelte után ugyanis bent maradtak az irodában, és elképesztően jót szexeltek. Ezt onnan tudni, hogy be lehetett látni az irodába, így a szemközti söröző-kajálda vendégei és személyzete egészen egyedi műsort kapott a vacsora mellé. (Képeket a Gawkeren láthat.)

Alex Wilton, aki akkor éppen a kocsmában volt, és az esetről készített néhány fotót feltette a Facebookjára, azt mondta a 3news-nak, a zenekar egy időre megszakította a koncertjét, mert mindenkit a dugás érdekelt.

A New Zealand Herald azt írja, a férfi házas és gyerekei vannak, míg a nőt nemrég jegyezték el. A cég kiadott egy sajnálkozó közleményt, amely szerint nagyot csalódtak az alkalmazottaikban.

A kocsma alkalmazottai nem keseredtek el: egy órán keresztül élvezték a műsort, amelyet a zenekar a Sex On Fire című dallal vezetett le.

Kommentálná? A Facebookon tegye!