Biztonsági kamerákkal szerelte fel az otthonához vezető területet Demcsák Zsuzsa, a szomszédok pedig attól tartanak, hogy őket is figyelik, írja a Bors.
A budai lakóparkban élők attól félnek, hogy a kamerák látószögébe nemcsak a műsorvezető által bérelt lakás, hanem mások magántulajdona és közös tulajdonú részek is beleesnek. Tavaly meg is kérték Demcsákot, hogy vagy szereltesse át a kamerákat, vagy igazolja, hogy a rendszer nem figyeli a többi lakót.
A lap informátora szerint két kamerát már átszereltek, ám ez nem nyugtatja meg a szomszédokat, akik azt is szeretnék tudni, kik és hol tárolják a felvételeket.
A Bors megkérdezte az ügyben Demcsák Zsuzsát is.
„A szomszédok is meggyőződhettek arról, mit látnak és mit nem a kamerák. Volt terepbejárás velük együtt. Tudják, hogy a kamerák a magánterületemet figyelik, sőt az ő kérésükre mindegyik beállításán változtattunk, finomhangoltunk. Nagyon fontos volt számomra, hogy ők is megnyugodjanak, hiszen nem sérti az ő életüket, ami engem véd. Személyesen mindig a szimpátiájukról biztosítanak. Amennyiben bárkinek még olyan problémája lenne, amit nem jelzett nekem, az ne a sajtóban keressen meg, hiszen elérhető vagyok" – mondta a lapnak a műsorvezető.
„A magánterület bekamerázása mindenkinek a saját joga, amennyiben az nem vesz közösségi területet. Márpedig ez ebben az esetben így van" - tette hozzá.