• Az szinte biztos, hogy Nagy Alekosz nem jön, hiszen egyszerűen nem tudott meghívót szerezni. Schobert Norbert és felesége, Rubint Réka tavaly sok év kihagyás után tette tiszteletét, de idén megint lehet, hogy hiányolnunk kell őket, mivel épp azzal az Ómolnár Miklóssal dolgoznak együtt, aki a pletykák szerint elég viharos körülmények közt távozott a Story magazin főszerkesztői székéből. Azt gyanítjuk, Tatár Csilla sem lesz itt, hiszen ő este élőben vezeti órákon keresztül A Dalt a köztévén, bár persze pár italra azért átugorhat. Hajdú Péter tavaly inkább kanbulizott egy jót a gála helyett. Az idei évtől az RTL Klub gondozása alatt álló Szabó Zsófira nagyon számítunk, hiszen utoljára 2012-ben jött el bulizni, akkor épp nagyon szerették egymást Berki Krisztiánnal. Ez utóbbiról könnyfakasztó fotósorozatot is mutatunk.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!