Folytatódik a Demcsák Saga, Demcsák Zsuzsa volt férje egészen meglepő mondatokkal sarazza a műsorvezetőnőt.

„Zsuzsa sokszor nekem esett. Ilyenkor üvöltözött, és megpróbált fizikailag is bántalmazni. Testemet nemegyszer borították véres karmolásnyomok, és több ruhámat is széttépte az ilyen balhék alkalmával. Olyan is volt, hogy az ablakon ugrottam ki, úgy menekültem el hazulról" – mondta a Blikknek Kiss József.

És még nincs vége, arra is válaszolt, hogy szerinte honnan voltak Demcsák Zsuzsa sérülései, amiket a Facebookra posztolt.

„Az ügy bírósági tárgyalásán elő is adtam, hogy feleségem nem egyszer volt olyan állapotban, amikor részeg ember benyomását keltette. Ilyenkor esett-kelt, a mozgás nehézségekkel járt számára. A sérülés, amelynek fotója bejárta a sajtót, is ekkor keletkezhetett. Az egyik éjszaka, amikor egy italozós partiról érkezett haza, hangos szidalmazással ébresztett, és ráugrott a mellkasomra, a következő pillanatban pedig a pizsamámat leszaggatta rólam. A bűnöm az volt, hogy nem mentem el érte."