Összeszedtük a Való világ eddigi hét szériájából azokat a villalakó nőket, akiket sikerült megfektetni valakinek a kamerák előtt. Egy híján tízen vannak, ön melyiküket vitte volna el szintén egy körre? Öt pontot adjon kedvencének, akit képességei miatt szintén megpocsékolt volna!

1. Sziszi

A Való világ történelmében legelőször Sziszi tette szét a lábait, mint női játékos, a második szériában. (A  VV1-ben Oki dugott, de nem bentlakóval, hanem egy bérnősténnyel.) A gogotáncos Pétert szedte fel, köztük szerelem is szövődött, ez pedig a szexben is megmutatkozott: az aktusaik érzelmekről is szóltak, nemcsak nyers testi vonzalomról. 

2. Szilvi

Egy hónapig sem bírta szex nélkül a Való világ 3 párja, Szilvi és Frenki, pedig már a beköltözésnél látszott rajtuk, hogy nem szeretik egymást. Ráadásul a lány monoklival érkezett a beszavazó showra, amiről később derült ki, hogy Frenki gyepálásának eredménye. Szilvi végül korábban esett ki, mint pasija, aki utána azonnal be is csajozott. 

3. Katka

Szóval Frenki Katkát szedte fel, aki egyébként hasonló adottságokkal bírt, mint Szilvi, csak fiatalabb kiadásban. A csajt nem kellett sokáig noszogatni, hogy tegye szét a lábát, és olyan bevállalós volt, hogy még a teraszon is meglovagolta Frenkit. 

4. Gigi

A negyedik szériában viszonylag hosszú idő, négy hónap is kellett ahhoz, hogy megtörténjen az első aktus, ami Gigi és Jerzy nevéhez fűződik. Az egykor gogotáncosként dolgozó, de erotikus filmben is szereplő lánynak nem derogált a kamerák előtt szexelni, de ahhoz már túl szégyellős volt, hogy mindezt takaró nélkül tegye meg. 

5. Veronika

A 2011-es Való világban a bájosan félkegyelmű szilikontündér, Veronika hagyta, hogy Cristofel lehúzza róla a bugyiját. Agyi kapacitás és kacsacsőr ide vagy oda, a csaj még a valóságshow-veterán Péternek is bejött, meg is csalta vele Cristofelt. 

6. Charlotte

A valóságshow hatodik szériájában nem okozott túl nagy meglepetést, hogy a prostimúlttal rendelkező Charlotte volt az egyik lány a sok közül, akik hajlandóak voltak a dugásra a műsorban. Az már kissé fura volt, hogy ezt épp a kissé igénytelennek tűnő Simonnal tette meg, ráadásul a tizedik adásra. Nagy volt a szerelem, de jó hamar el is múlt. 

7. Iza

Charlotte után a modelkarrierre áhítózó, alpári Iza is megadta magát hajdúsági Krisztiánnak. Ahogyan a lány fogalmazott: beadta a derekát, már nem bírta, rendesen rosszul volt szex nélkül. Ha jól belegondolunk, azóta sem volt még akkora szex valóságshowban, mint amit ezek ketten levágtak

8. Fanni

Az idei műsorban Fannika álszenteskedett egy kicsit, aztán mégis letolta a bugyiját Dennisnek. Az akció annyira jól sikerült, hogy az aktust azóta szinte minden nap megismétlik különböző helyeken, és még a hastáncos punciját is láthattuk villanni a félrehúzott bugyi alól. 

9. Edina

Izához hasonlóan Edina is már a falat kaparta, mire rászánta magát a szexre. Pedig az erdélyi lány is fogadkozott, hogy a kamerák előtt nem fogja odaadni magát senkinek, főleg azért nem, hogy ne hozzon szégyent a családjára. Ő egyébként önértékelési zavarokkal küzd, nagyon csúnyának találja magát.