Alisha Hessler tavaly ősszel járta be az internetet, amikor mindenkit jól átvert azzal, hogy egyrészt Jasmine Tridevilnek hívják, és hogy három melle van. Aztán kiderült, hogy egyik állítás sem igaz. Pontosabban a hárommelles sztorihoz kitartóan ragaszkodik.

A 21 éves floridai lány nagyon szeretett volna híres lenni, ami összejött neki egy rövid időre, most meg szeretne híres maradni, ami úgy néz ki, hogy szintén összejön neki, hiszen mi is róla írunk. A legutóbb azzal került be a hírekbe, hogy ittas vezetés miatt letartóztatták, most pedig azért, mert kitalálta, hogy vannak tervei azon túl is, hogy három létező vagy nemlétező melle van.

„A világ utál engem, csak negatív kommenteket kapok, azt mondják, hogy feltűnési viszketegségem van. Igazuk is van, tényleg ilyan vagyok, és nem szégyellem” – kezdte a Barcroftnak adott interjúját.

A harmadik mellel az volt a célja, hogy a férfiak ne tartsák vonzónak, amit csak részben ért el, de azt mondja, hogy a legtöbben azért akarnak vele fotózkodni, mert kíváncsiak, és nem azért, mert jó nőnek tartják. Van viszont egy kisebb követőbázisa, akiket úgy vezet pórázon, mint a kutyákat, valamint egyfajta hobbija, hogy rátetováltatja férfiakra a nevét. Azt mondja, már 11-nél tart.

Hesslert (Tridevilt) azért kritizálták, mert saját bevallása szerint is szeret mindenkit átverni, úgyhogy a harmadik mell miért ne lenne átverés, valamint azért, mert amikor nemrég elhagyta a reptéren a csomagjait, akkor az elhagyott csomagok leírásában szerepelt az, hogy “harmadik mell protézis”, ami a szkeptikusok szerint egyértelmű bizonyíték arra, hogy Hessler nem beültetett magának egy harmadik mellett, csupan egy felcsatolható harmadik melle van.

„A média hazudik. Állítólag két hónapja meghaltam, a pincémben tartottam hónapokig egy férfit, megöltem öt kismacskát, állítólag ezek is megtörténtek. A repteret illetően: valaki felajánlott 5000 dollárt, hogy készíthessen egy gipszlenyomatot a melleimről, és ez nagy hiba volt, mert ellopták a csomagjaimat a reptéren, megtalálták a gipsz öntőformát, és azt hitték, hogy egy protézist találtak meg” – mondta.

Nem érzi azt, hogy a jövőben bárhogyan is bizonyítania kéne a mellei hitelességét, azt mondja, elég neki az, hogy ő tudja, tényleg csináltatott magának harmadik mellet. Topless fotózást nem vállalna be, azt mondja, ellenkezik azzal a neveléssel, amit kapott.