Screen Shot 2015-02-26 at 23.02.20 1.png

VV Attila beadta Dórinak, hogy Dennis egy alakváltó reptilián

MJ
2015.02.26. 23:22 Módosítva: 2015.02.26. 23:26

A legcsodálatosabb dolog, ami a Való világ 7-ben történhetett, az az, hogy beküldték a Való világ 5 nyertesét, Knapp Attilát, aki gyakorlatilag bármit be tud adni a villalakóknak. 

Az ufóhívő playmate Dórinak például azt sikerült bemagyaráznia, hogy

Dennis tutira egy alakváltó reptilián,

nézze már meg, hogy a fülét is mozgatja!  

Dóri ettől anyira izgalomba jött, hogy saját állítása szerint azonnal libabőrös is lett.

Screen Shot 2015-02-26 at 23.03.21.png

A VV3-ból ismert Anett pedig végre kimondta, leszarja, hogy Robin csak 26 éves, vagyis 7 évvel fiatalabb nála, aminek Robin annyira örült, mint még semmi másnak. A szerelmesek ezután boldogan, egymás kezét fogva, csókolózva búcsúzkodtak az udvaron. Ezek ketten viszont tényleg annyira cukik együtt, hogy én komolyan elhiszem, hogy akár kicsivel többet is kibírnak majd együtt, mint két hét.

Na de a műsor igazi lényege a kihívás volt, ami az utolsó volt ebben a szériában. A kiválasztot Dennis végül úgy döntött, a legutolsó párbajra Lacit viszi ki, vagyis egyikőjük szombaton tutira kiesik, és már nem lehet ott a vasárnapi döntőn.

Screen Shot 2015-02-26 at 23.04.28 1.png

Illetve még ennél is fontosabb, hogy Dennis kapott egy Fannika-babát:

Screen Shot 2015-02-26 at 23.04.05.png

Őszintén remélem, hogy ezt nem pocsékolja össze.

Kommentálná? A Facebookon tegye!