A VV 6 szerelmespárja, akik a realityben állandóan balhéztakszakítottak egymással, VV Iza pedig kiteregette a Facebookon (amit azóta törölt), hogy miért akar véget vetni a kapcsolatuknak. A Blikknek beszélt arról, mi történt köztük Hajdúsági Krisztiánnal.

„Elegem lett abból, hogy mindenki engem néz madárnak, hogy szegény Krisztiánt sajnálják. Most elárulom, az a helyzet, hogy többször is előfordult, hogy kezet emelt rám. Ez az után történt, amikor én voltam vendég a BeleValóban. Hazamentem és valami nem tetszett neki ezért hatalmas veszekedésbe kezdett.

Csak mondta és mondta, megkértem, hogy hagyja abba és ott elcsattant egy pofon a részemről. Ettől pedig annyira bedühödött, hogy elkezdett lökdösni, végigráncigált a padlón és fojtogatott is. Ezt pedig nem tudom neki elfelejteni" – mondta a lapnak VV Iza, és egy fotót is mellékelt, amit ide kattintva láthat

A lap megkérdezte erről VV Krisztiánt, aki cáfolja mindezt, és azt mondja, szeretne ebből az egész sárdobálásból kimaradni.