A hagyományos báli szezon már másfél hete véget ért hamvazószerdával, de az idei díjkiosztó-szezon ettől még ezen a héten kulminálódott, megtartották az utolsó nagy gálákat is. Őszintén szólva kicsit meg vagyunk könnyebbülve és örülünk, hogy végre itt a március, de azért most még egyszer tekintsünk vissza az elmúlt két hónap legnagyobb bálos durranásaira!

Összeállításunk 24 képéből kiderül, hogy miről szólt a 2015-ös díjkiosztó-szezon a világ körül, illetve Magyarországon is, hiszen természetesen a Story gálát sem hagytuk ki. Szóval a heti trendben most a leg-leg-leg bálokat összegezzük, mondja meg ön, hogy melyiken voltak a legdögösebbek a csajok!

Golden Globes

Újév után nem sokkal a szezont mindig a Golden Globe-kiosztó nyitja, ahol a Hollywoodban dolgozó külföldi kritikusok adják a díjakat mozi- és tévésztároknak. Amint a fenti képen látszik, azért a zeneiparban dolgozó nők is jelen voltak az eseményen, ahol Jennifer Lopez is megkezdte évi rendes villantássorozatát – ő egyszerűen az összes fontosabb ilyen eseményen ott volt, és mindenhol vadítóan jól nézett ki, a képösszeállításban többször is látható. Mindenhonnan négy fotót mutatunk, szóval ha megalapozottan szeretne dönteni, mindenképpen kattintson a képre, vagy akár nézze meg ezt az összeállítást is!

Story-gála

Amióta Operabál nincs (vagyis újabban megint van, csak már nem olyan, mint régen), az első számú hazai celebbál a Story-gála. Idén február hetedikén tartották ezt a fantasztikus eseményt, ahol az önök szavazatai szerint Sarka Kata volt a legszebb. Ön már elfelejtette a hajdresszt vagy a bombariadót? Mi természetesen nem, de azért kíváncsiak leszünk az ön szavazatára a cikk alján, hogy ön szerint veri-e a Story-gála a többi nemzetközi rangos díjkiosztót.

Grammy

A Story-gála másnapján volt a nemzetközi zeneipar legrangosabb eseménye, a Grammy-kiosztó. Az idei, dekoltázsokban igen gazdag bál legemlékezetesebb mozzanatai ezek voltak: hogy Kim Kardashian gyakorlatilag egy fürdőköpenyben ment el, hogy Nicki Minaj mennyire pucsított, hogy Rihanna Barbie-tortának volt öltözve, és hogy volt valami őrült nő, aki az építkezéseken használt narancssárga műanyaghálóból tekert maga köré pár métert, de persze úgy, hogy attól még mindene kilátsszon.

Oscar

Már az Oscar-gála sem esett bele a hagyományos báli szezonba, de biztos nem hozhatták előbbre a Hollywood legrangosabb díjkiosztóját, mert akkor összezsúfolódtak volna a filmes események, hiszen egész januárban dübörgött a Sundance fesztivál, aztán volt a(z) SAG-kiosztó, a briteknél a BAFTA, a Critics' Choice és a többi, hogy csak olyanokkal példálózzunk, amiket ebbe az összeállításba bele se vettünk. Szóval az Oscarról sem hiányoztak a jónők, de villantás nem volt, csak egy bizonyos Dorith Mous takargatta magát ridiküllel egy túlságosan felsliccelt ruhában. Szépen tündököltek a gigasztárok a mindig gyönyörű, de díjra sosem esélyes Jennifer Lopeztől kezdve az idén mindent arató Julianne Moore-ig, és persze a gumikesztyűben érkező Lady Gaga is énekelt egy olyat, hogy még Julie Andrews is láthatóan megrendült.

Elle Style Awards

A filmes és zenés események közé egy divatosat is beválogattunk, a szezon legrangosabb ilyen eseménye (mármint a divatheteken kívül) az Elle Style Awards volt, ahol elképesztő dekoltázsvarázst prezentáltak az éppen menő modellek, plusz néhány csak úgy általában divatos híresség, mint például Taylor Swift, aki a jelek szerint szintén mindenhol ott volt ebben a szezonban. Hogy ér rá ennyit bálozni? Őrület.

BRIT Awards

Melyik gála volt a legjobb?

És a hatodiknak nézzünk még egy zenés eseményt, a BRIT Awardsot, amiről azóta nem volt ilyen sokat szó, hogy 1996-ban Jarvis Cocker egyszer csak felszaladt a színpadra és beletrollkodott Michael Jackson baromi meghatónak szánt performanszába. Idén Madonna esett egy akkorát, hogy csütörtökön egész nap szinte másról se volt szó, így talán nem kapott elég figyelmet néhány olyan mozzanat, mint hogy például Taylor Swift már megint itt volt, és gyakorlatilag donáldkacsázva adott elő egy számot (azaz alsóruházat nélkül), vagy hogy Charli XCX mekkorát villantott. Na és hogy az egykori Spice Girlök közül a kevésbé híresek is milyen dögösek a mai napig is. Ha végig figyelemmel kísérte az összes kiosztót, szerintünk ön is érdemel egy díjat, bár meg kell hagyni, hogy általában egy-egy gáláról nem az a legemlékezetesebb, hogy ki mit nyert meg. De azért ön válassza ki a kedvenc eseményét, kattintson egyet a szavazógépen!