horoszkóp

Bruce Jenner már 8 éves kora óta nőnek érzi magát

bd
2015.04.25. 12:51

Nagy várakozás előzte meg azt a kétórás műsort, amelyben Bruce Jenner teljes kitárulkozást ígért. Az ABC News csatornán, Diane Sawyernek mesélt el - állítólag - mindent transzneműségéről, és évtizedek óta tartó harcáról, írja a NyDailynews.

Az interjú legérdekesebb pontjain kiderült például, hogy:

az egykori olimpikon már 8 évesen tudta, hogy nő,

de csak harminc éve beszélt először erről, a nővérének.

Ezen felül elmondta, hogy

- nem érezte magát soha melegnek

- jó ideig nem gondolkozott azon, hogy milyen nemű társat választ majd

- kicsit úgy érzi, átverte három feleségét

- és a Keeping Up With the Kardashians összes nézőjét

- már a nyolcvanas években kapott hormonkezelést és elkezdte átszabatni az arcát, de aztán belefáradt, és nem akarta bántani a gyerekeit sem

- új családjából Kim Kardashian nyitott rá először, amikor női ruhában volt

A műsorban Bruce Jenner mellett feltűntek előző házasságaiból született gyermekei is, akik szintén teljes támogatásukról biztosították.

Végül az is kiderült, hogy a nemátalakító műtétet még fontolgatja, de új, női neve már megvan. Sajnos ezt egy újabb kitárulkozásra tartogatja.

Az interjú óta számos celeb - köztük Miley Cyrus, Ellen DeGeneres és Lady Gaga - gratulált Jennernek, és biztosította őt támogatásáról. Itt megnézheti.