Többeknél is kiverte a biztosítékot a TV2 kedd reggeli Mokka című műsora, amelyben Demcsák Zsuzsa és Kárász Róbert interjú közben tényleg többször is elég egyértelműen nyilvánította ki, hogy nem értékelik túl nagyra a Való Világ 4 győztesének életvitelét. Konkrétan azon akadtak ki, hogy Alekosz még mindig elvan anélkül, hogy civil munkája lenne, és nem is szeretne különösebben a tévézésen kívül mást csinálni, pláne ameddig elvan a megtakarításaiból.

Az ügyben a stricirapperből leginkább megmondóemberré lett Dopeman is megszólalt, jól lehordta a két műsorvezetőt. „Iyen szépen és intelligensen bemattolni ezt a két felfuvalkodott, gőgös és beképzelt műsorvezetőt, akik fennhéjázó felsőbbségtudatuktól elvakultan, tulajdonképpen saját maguk ültek be a csicskahajóba, különös tekintettel a hölgyre, akinek szinte sugárzott arcáról a megvetés (amit a műsor vendégeinek nevében kérek ki magamnak), gyönyörű tett volt. (...)

Fülhallgatóból kérdéseket kapva, súgógépről és adásmenetből interjúzni igazán nem jelent riporteri magaslatokat,

mert mint ahogy a példa is mutatja, könnyen estek éles észnek csapdájába. Kicsit több alázatot és emberséget barátaim, elvégre ti is csak egy bulvár műsor jól fizetett szócséplői vagytok” – fakadt ki Pityinger László.

Az érintetteket megkerestük, valószínűleg Nagy Alekoszt érintette a legkevésbé rosszul, hogy kissé ellenségesek vele élő adásban. „Sajnálom, hogy ilyen körülmények között került sor ezeknek a fontos dolgoknak az elmondására. Nem értem, hogy miért volt szükség a műsorvezetők ilyesfajta méltatlankodására” – mondta a Velvetnek Alekosz, aki egyébként az interjúban ha nem épp a munkakerülése okairól magyarázkodott, akkor arról beszélt, hogy fontos lenne neki egy menedzser, aki visszaviszi őt a médiába.

Szerintem

A felfuvalkodott, gőgös és beképzelt műsorvezetőségről meg akartuk kérdezni magát Demcsák Zsuzsát is, aki nem kívánta kommentálni az ügyet. Ha nagyon türelmes, alább megnézheti a teljes videót, és eldöntheti, hogy most akkor bunkó volt-e a két műsorvezető, vagy ezt érdemelte Alekosz azon a csodás kedd reggelen.