Az énekest tömegek kísérik egyik koncertjéről a másikra. A Bors cikke szerint megesik, hogy a rajongók intim helyeken is megérintik, de ezért nem csap rá senkinek a kezére.

Vastag Csaba több szerelmi vallomást is kapott az évek során, amit aranyosnak tart, de már arra is akadt példa, hogy meg kellett védeni a túláradó szeretettől. Ezeket az eseteket szerinte a menedzsment remekül kezeli.

Benne vagyok a mulatságban, nem vagyok távolságtartó, nem zavar, ha megérintenek. Előfordul, hogy intim helyen is, de ezért senkinek nem ütök a kezére. Több száz, több ezer kéz közül nehéz is lenne kiválasztani, ki érintett meg. Ez a rockzene, a rockzenészek sajátja. A metrón furcsának tűnne, de éjszaka, koncert közben, ha leülök, lemegyek a színpadról, vagy ők jönnek fel, nem vészes. Azt vallom, nem kell túl komolyan venni, sztárolni magunkat. Ebben a pici országban vicces, ha valaki azt hiszi, ő Michael Jackson. Sokat kell dolgozni, nem pedig nagyképűsködni.

- mondta el az énekes.