Fontos!

A magyar közgondolkodásban a celeb kifejezéshez erős negatív érzelmi tartalom társul. Viszont a kifejezés eredeti jelentése ünnepelt híresség, a Forbes is így használja.

A Forbes idén másodszorra állított össze egy huszonegyes rangsort a magyar celebekről*, a lista élén Alföldi Róbert áll. Közleményük szerint három szempontot vizsgáltak: 

  1. van-e valódi teljesítmény az ismertségük mögött;
  2. mennyire termel pénzt a személyes brandjük;
  3. mennyire kezelik tudatosan az imidzsüket, mennyire profik.

Az összesített listát, ahogy tavaly is, Alföldi Róbert vezeti. A színész-rendező, a Nemzeti Színház korábbi igazgatója publicisztikát írt tavalyi győzelme után – ebben kifejtette, hogy önmagát nem tartja celebnek, de ha már mások annak tartják, akkor ismertségét jó célra akarja használni. 

„Kutyakötelességem foglalkozni azokkal az ügyekkel, amik bonyolultak, fájók vagy zavarosak. Ott kell állnom mindenki mellett, akit igazságtalanul és hisztériázva próbálnak másodrendű emberi lényként meghatározni. Bárki mellett, akit nem a tettei és a teljesítménye alapján ítél meg egy közösség, egy személy vagy rosszabb időkben egy egész társadalom.” 

A lista második helyére Stahl Judit került, tavaly még a tizedik volt, a dobogóra még Kovács Ákos zenész is odafért. A magazin készítői szerint ő a legprofibb, a júliusi címlapjukra is felkerült – a lapszámban interjús riportot készítettek róla.  „Azt nem látja senki, amikor hajnali fél négykor a grafikus mellett ülök, vagy a próbateremben vagy forgatáson ér a reggel. A koncert csak öt százalék a munkából” – mondta ebben.

Ördög Nórát a pénztermelő képessége miatt emelték ki, Palvin Barbarát a nemzetközi sikerei, Kasza Tibort az országos csatornán látható tévéműsora okán említették. A Vajna-házaspárnál a szépségverseny-iparban játszott szerepüket emelték ki, a listát a volt Fradi-vezér, valóságshow-celeb és megélhetési izomember, Berki Krisztián zárja. De ha ennél bővebben érdekli önöket a lista, akkor a júliusi Forbes-ban elolvashatják.