Molnár Ferenc (Caramel) sajtótájékoztatón jelentette be, hogy idén még ad egy nagykoncertet, utána pedig visszavonul, alkotói szünetre, mert musicalt ír, és új lemezt. Az sem mellékes, hogy családja lett: a lánya egy éves múlt, ő maga nem egészen két hónapja nősült. És bár az is érdekes, hogy a lánya első szava az apa volt, minket inkább az foglalkoztatott, mit kell tudni ahhoz, hogy tíz éve – a Megasztár-győzelme óta –folyamatosan a zenéléssel foglalkozhasson, úgy, hogy ennyire kis közönségnek (itt az ország méretére célzunk, még mielőtt) dolgozik, és ráadásul egyáltalán nem sztároltatja magát – még villantani sem szokott, sőt, a felesége, és más hozzátartozói sem.

Elmondása szerint a mai napig nem motiválja az, hogy ismert legyen, bár látja, hogy mások mennyire kétségbeesetten népszerűsítik önmagukat. De szerinte nem ez a jó irány. „A zene, a dal a legfontosabb: a lehetőség, hogy az ember megfogalmazzon valamit egy dalban. Persze nekem is fontos, hogy én énekeljem el a dalaimat, de nem ez mozgat. Ha mérlegre teszem, hogy melyik szerez nagyobb örömöt - amikor elénekelek egy dalt a színpadon, és megtapsolnak, vagy amikor a zongoránál ülök egyedül, és születik valami - hát számomra az utóbbi a katarzis. Az egy másfajta katarzis, ha utána eléneklem, megtapsolnak, és aztán megismernek az utcán, de nem ez mozgatja a szálakat, hanem az alkotás szerelme.

A Megasztárba sem azért mentem, hogy megismerjék az arcomat meg a nevemet, hanem mert eljutottam oda, hogy ezt szeretném csinálni, és nem szeretnék tovább az üveggyárban a gépsor mellett állva énekelni, hanem ennek valami más formát szeretnék ennek adni. Az motivál, hogy tök jó alkotni, tök jó dalszövegeket és dalokat írni, és elmondani velük valamit az embereknek.

Senkinek se jobb

„Nincs olyan, hogy behízelgő zenei stílus, nincs olyan, hogy egyik stílusnak könnyebb. Azért látod, hogy Magyarországon a legnagyobb zenei ikonok még mindig a rockzenéből, a bluesból jönnek. Vagy éppen a beatkorszakból, amire akkor is azt mondták, hogy ez egy nemlétező zenei műfaj, és nézd meg, milyen mérföldköveket tettek le az akkori zenei produkciók.”

Molnár – aki egyébként így, és nem Caramelként mutatkozik be – egyébként ilyen szempontból sem mond mást, mint amit csinál: ha megnézik a Facebook-oldalát, a tanítványairól, környezetvédelemről, legritkábban önmagáról posztolgat (mint például az  esküvőjük  után).  „Persze, szerencsés esetben ez ismertséggel és tapssal jár, de még mindig azt gondolom, hogy egy dal sokkal maradandóbb, mint egy előadó. Ezért is gondolom azt, hogy sokkal egészségesebb lenne az előadó személyénél fontosabbnak tartani egy dalt, mint alkotást, zeneileg, vagy mondanivalója szempontjából.”

De mi lenne, ha más, kevésbé rádióbarát műfajban zenélne, mondjuk húsz éve a metál lenne az élete? Ugyanennyire érvényesülne? „Azt gondolod hogy ezzel a zeneiséggel könnyebb befutni? Értem a kérdést, de olyan, mintha összevetnénk két zenei műfajt, hogy melyik a populárisabb. Lehetséges, hogy ez a fajta zeneiség, amit én képviselek, könnyebben fogyasztható, vagy emberközelibb, mint egy hardcore metál, de van, aki meg azt mondja, hogy „hagyjad már azt a Lélekdonor nyálas izét meg nem hallgatnám”. Magyarországot talán rockzene-centrikusabbnak mondanám, szóval hogyha összevetjük a két műfajt, lehet, hogy az enyém kicsit kevésbé populáris. 

Sőt, biztos vagyok benne, hogy ez így van, mert nagyon sokszor meg is kaptam, hogy az r’n’b zenei műfaj nem létezik Magyarországon. A mai napig azzal küzdök, hogy emberek azt mondják, a magyar fülnek idegen ez a stílus, meg a hajlítások. Megpróbálom elmondani nekik, hogy ez egy létező műfaj. 

Miután ezt tisztáztuk, azért elmondta, hogy nem szeret kategorizálni, és a saját zenéjében is megpróbál mindent vegyíteni, ami fontos neki. Ez kétségtelenül nem az az út, amit általában a magyar zeneipar elvár a résztvevőitől, kívülről nézve ez kevésbé tűnik eladhatónak, mint bármilyen felpolcolt mellű énekeslány.

  „Éveken át azzal küszködtem, hogy azt kérdezték, »miért nem csinálsz olyan zenét, mint az x meg y, mert az ő dalát játsszák, neked is olyat kéne, hát roma vagy, nem? Hát ő is roma, csinálj már olyan zenét«. Nem, én a saját utamon szeretnék járni a jövőben is, lehet, hogy kudarcokkal is ki lesz kövezve ez az út, de nem bánom, mert ebben érzem jól magam, és ez nem megy máshogy.” Azt mondja, képtelen lenne kiszolgálni az elvárásokat ahelyett, amit csinálni szeret, mert a saját szemében is hiteles akar maradni.

Ezért is megy most el alkotói szabadságra (valamikor, valahogyan lesznek koncertjei, de semmi nagyobb fellépés), ami amellett, hogy fantasztikus dolog, kevesen engedhetik meg maguknak. Neki sincsenek illúziói. „ Ez mindenképp lemondással jár, óriási áldozat anyagilag, meg mindenhogyan. Ha felismeri az ember a helyzetet, hogy most kell megálljt parancsolni, és a háttérbe húzódva, egy kicsit visszavonultabban dolgozni, az mindenképppen egy lemondás. De úgy érzem, hogy ez szükséges, és most van rá szükségem – hogy legyen jövő, amiben tudjak mit elmesélni az embereknek. Kockáztatok, de reméljük, hogy hosszútávon bejön.  Szeretnék a saját szememben hiteles maradni, hogy a tükörbe nézhessek, és olyan dalokat alkotni ezalatt az alkotói szabadság alatt, amik személyesek, közelebb kerülhetek vele a közönségemhez, és ők is közelebb kerülhetnek hozzám.”