8

Rékasi Károly egyelőre még két mankóval jár

tt
2015.10.25. 07:44

„Egyelőre két mankóval járok, ha néha csak egy van a kezemben, akkor is nagyon figyelek, hogy ne terheljem a jobb lábamat. Szépen haladok előre, a múlt héten kaptam újabb tíz kiló kedvezményt, amivel tovább terhelhetem a sérült lábamat" – mondta Rékasi Károly a Blikknek. A színész azt is elmondta, hogy napi több órát tölt edzéssel. Akkor hagyhatja el a kórházat, ha mankó nélkül is fog tudni rendesen járni – mindez a csontképződéstől és az izmok visszaépülésétől függ. 

A tervei szerint a rehabilitáció mellett szeretett volna forgatni és színházban is fellépni, de ez még csak vágyálom, ahogy ő fogalmazott, eleinte könnyedebben vette az állapotát, és most látja csak igazán, hogy mennyire komoly balesetet szenvedett.