horoszkóp

Ki a legjobb csaj a köztévében?

2015.10.31. 19:31

Egyre több közmédiás képernyős személyéről kell belátunk, hogy váratlanul sok izgalmat tartogatnak, ezért most tartunk belőlük egy seregszemlét. Csupa csinos, fiatal nőt láthat most, mindannyiukat az MTVA foglalkoztatja – ismerkedjen velük nyugodtan, a cikk végi szavazóboxban pedig bátran jelezheti, melyikükkel ismerkedne meg legszívesebben.

Aljona Mironova

Róla már megemlékeztünk egy önálló galériával, annyira meglepődtünk azon, hogy a Viasat Címlaplány című műsorából – ahol egy szál bugyiban is láttuk – a közszolgálati televízió orosz nyelvű híradójába jutott. Ezért most csak egy videót teszünk be róla, amelyből kiderül, hogy egyébként dolgozik egy magáncégnél is, és sajnos az interjúhoz túl kevés volt a vágókép.

Molnár Csilla

Egy olyan nővel folytatjuk, akiről ugyancsak írtunk már, hiszen senki sem hallgathatja el, hogy él a világon olyan időjárás-jelentő, aki rúdtáncol rúdfitneszel, és egy Bounty szeletnek tartja magát. („A barátnőm mondta rám egyszer. A kreol bőröm és a jólelkűségem... A kettő párosítása miatt. Egyébként meg nagyon szeretem a Bounty szeletet.” Természetesen ezt a videót mutatjuk meg róla.

Laza Bori

Folytassuk egy kolléganőjével, akiről mi még nem ejtettünk szót: ő Laza Bori, aki tényleg elég laza arcnak tűnik (bocs); a közmédiának adott, bemutatkozó interjújában azt mondta,  „mindenben benne vagyok, szeretem az izgalmat és a változatosságot. Nemrég evezőtúrán voltam, sétarepültem, nyáron körbetekertem a Balatont, a múlt héten sziklát is másztam. Fociztam 15 évig, nemrég gombászni voltam az erdőben, és imádok főzni, de főleg sütni. Nagyon kedvelem a társasjátékokat is, az Activity a kedvencem”.

Azt is megjegyezte, nem volt egyszerű dolga, hiszen ő volt a megújított közmédia első új meteorológusa, ezért nagyon odafigyeltek arra, mikor hibázik. Neki köszönhetjük például az „éjszaka napsütéses, derült időjárás” frázist. De tudják be az idegességnek, merthogy Lazának tényleg van szakirányú végzettsége. Nézzék meg itt is!

Brockhauser Barbara

Nézzük meg az utolsó időjárásjelentőt is! Brockhauser Barbara 17 éves korától modellkedett, 20 éves korától már komolyabban is, és ezért sokat utazgatott Európában. „Amikor aztán ideális korba kerültem, az ügynökség topmodellt akart csinálni belőlem, de halasztanom kellett volna az egyetemen. Nem vállaltam be, mindig is fontosabb volt a tanulás” – mondta arról, hogy miért ment inkább a Központi Fizikai Kutatóintézetbe.  Most épp a doktori disszertációjával van elfoglalva („wgy számítógépes programon dolgozom, amely azt modellezi, hogy mi történne, ha radioaktív szennyezőanyag kerülne egy folyóba”), van három macskája, és bármennyi sült krumplit meg tud enni.

Rátonyi Kriszta

Meg kell említenünk a Petőfi TV műsorvezetőjét is, aki elmondása szerint úgy került a tévébe, hogy 2012-ben, egy nyaraláson felhívták: fél-e az állatoktól, mert ha nem, akkor dolgozhatna egy állatos magazinban. A vele készült miniinterjúból az is kiderült, hogy ő „az ügyeletes fura”, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy olykor leesik a lépcsőn, beveri a fejét, és megtörtént már az is, hogy adásban belenyúlt valaki szemébe.

 Pont kimaradt a kedvence? Ki az? Írja meg nekünk emailben!

Ki a legjobb csaj?

  • 2765
    Brockhauser Barbara
  • 1565
    Rátonyi Kriszta
  • 1247
    Laza Bori
  • 1039
    Molnár Csilla
  • 537
    Aljona Mironova