Mireia Lalaguna Royo nyerte meg szombaton a Kínában rendezett Miss World szépségversenyt, amiben az is közrejátszott, hogy nagyon ügyesen zongorázott az élő műsorban. Olyannyira, hogy több mint egymilliárd szavazott gyűjtött be a tévénézőktől.

A 23 éves diáklány több mint 100 versenytársa elől halászta el a megtisztelő címét, és győzelme azért is nagy szó, mert a spanyolok 65 év óta nem tudtak nyerni a megmérettetésen.

Csak azért, mert a külsőm gyönyörű, az nem jelenti azt, hogy a belsőm nem szép. Szerintem nekem kéne lennem a következő Miss World-nek, mert hiszek az erős nőkben, és úgy gondolom, van valami a szívemben, ami miatt mindig a legjobbat próbálom nyújtani. A „Beauty With A Purpose”-ban (ami egy különdíj a jótékonykodó szépségeknek) is hiszek, és szeretném továbbvinni az örökségét

– fejtette ki korábban a barcelonai Mireia Lalaguna Royo.

A versenyen az első udvarhölgye az orosz Szofija Nyikicsuk, míg a második az indonéz Maria Harfanti lett.