Bár a terrorcselekményt kizárták, most már hivatalosan is szándékos cselekményről beszélnek a hatóságok annak a vasárnap esti gázolásnak az esetében, amelyben egy ember meghalt, 37-en pedig megsérültek, írja a CNN.

A húszas éveiben járó nő a Paris Las Vegas Hotel előtt gázolt a tömegbe, a Planet Hollywood épületéhez közel, ahol épp a Miss Universe döntőjét tartották. 

Ám nem csak egyszer, hanem legalább három-négy alkalommal is felhajtott a járdára, a menekülő gyalogosok közé, erősítette meg Brett Zimmerman, a Las Vegas-i helyettes rendőrfőnök. Szemtanúk már korábban is arról beszéltek, hogy a nő mereven előre nézve, fékezés nélkül vágódott a tömegbe.

A sofőr jelenleg előzetes letartóztatásban van, vizsgálják hogy alkohol vagy drogok hatása alatt állt-e a gázolás idején. Hároméves gyermeke, aki mellette ült az autóban, sérülések nélkül megúszta az esetet.