Az egykor ünnepelt, mára az egyik leggyűlöltebb tévés személyiséggé vált Bill Cosby egészen szánalmas módon próbálja magát mentegetni az egyébként eléggé egyértelműnek tűnő sorozatos nemi erőszak ügyében, írja a Radar.

A bírósági papírok szerint Cosby azt vallotta, hogy látása az elmúlt években folyamatosan romlott különböző betegségek miatt, így mostanra „jogilag és funkcionálisan is vak". Tette ezt egyébként Beverly Johnson egykori modell kapcsán, akinek rá nézve terhelő vallomását próbálják ügyvédeivel hamisnak feltüntetni.

Johnson azt állítja, hogy Cosby 2015-ben összefutott vele egy reptéren, és láthatóan megrázta a találkozás, ám a tévés szerint ő ekkor már vak volt. Tehát ha a modell ebben hazudik, akkor nyilván az sem igaz, hogy a nyolcvanas években megerőszakolta őt.

Micsoda logika!

A vád képviselője, Murray Richman persze hatalmas baromságnak minősítette ezt a vakság dolgot, és biztos benne, hogy az esküdtszék sem lesz túl együtt érző.