• Január 23-án, szombaton, 19:40-kor elkezdődött A Dal.
  • Ebben a közmédiás műsorban választják ki (hat adás legvégére), hogy ki lépjen fel - Magyarország dalművészetét képviselve - az Eurovíziós Dalfesztiválon.
  • Mi a Duna Worldön nézzük, de nézheti az interneten is,  ha nincs tévé közelében.
  • Az eseményeket élőben közvetítettük, és legközelebb ön is beszállhat, ha levelet, vagy kommentet ír nekünk.
  • Mert tegnap kaptunk egy sajtóközleményt, amely szerint más lesz a műsor főcíme, mint az utóbbi években. Eddig ugyanis az előző évi nyertes dalának prüntyögős-instrumentális változatát hallhattuk az adások elején, most viszont a következőre számíthatunk:

    Újszerű intro-val készül A Dal 2016 stábja, amihez klipet forgat a Budapesti Operettszínház zenészeiből alakult kamarazenekar közreműködésével. Az intro alap felvételét minden héten aktualizálják az előző adás fellépőivel, az elsőben az előző évek „Dalosai”  bukkannak fel. Hogy mi lesz a zenekar pontos szerepe a produkcióban? Ez majd szombaton a műsor első elődöntőjében derül ki.

    Az intro mellett Turi Lajos irányításával különleges nyitószám készül az adott adás fellépőivel. Kimondottan látványos, dinamikus és fesztivál hangulatú lesz a produkció, amelynek zenéje és koreográfiája minden adásnál változik – mondta el a koreográfus.

    Szóval most mindjárt kiderül, milyen a közszolgálati fesztiválhangulat!

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!